A megmozdulás az ellenzék számára az első főpróbát jelentette annak felmérésére, hogy milyen mértékben képes mozgósítani támogatóit. Az ukrán és a grúz forradalom sikerén felbuzdulva a szervezők több tízezer főre számítottak, a várakozásokkal ellentétben azonban mindössze néhány ezren vettek részt a tüntetésen, amely ugyanakkor meghatározhatja az elkövetkező hetek politikai hangulatát a volt szovjet köztársaságban. Ellenzéki vezetők ugyanis a tiltakozás folytatását ígérik annak ellenére, hogy biztosra vehető: az ellenzék ellen eddig is keményen fellépő kormány ezután sem fogja megtorlás nélkül hagyni a hatalmára törőket.
(Hetek)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »