hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vírusexport Európába
Madárinfluenza-járvány Oroszországban

2005. 08. 23.
Oroszország európai területeit is elérte a madárinfluenza emberre is veszélyes alfaja. Bár egyelőre csak vad- és házi madarakat pusztít, már emberi megbetegedésekről is érkeztek gyanús jelentések. 

Ahogy a tudósok fogalmaztak, "a vírus már képes legyőzni a fajok közti távolságot és mutálódni". Ha a betegség valóban átterjedhet madarakról emberekre, akkor járvány várható – legalábbis Oroszországban. Egyes médiumok úgy tudják, e kór ellen nem létezik vakcina; mások szerint viszont orosz kutatók készek lennének kidolgozni az ellenszert, de nincs rá pénz. 

A kormány megnyugtató közleményeket tesz közzé, miközben július vége óta folynak a fertőzés gócpontjainak a lokalizálását célzó intézkedések.

Az első oroszországi terület, ahonnan háziállatok megbetegedését jelentették, a novoszibirszki régió volt. Azt mondják, a vírust már tavaly behurcolták az országba. A Kínából érkező egyes madarak – tőkésréce, szürke kacsa, vetési lúd és nyílfarkú réce – fertőzött példányaitól először más vadmadarak betegedtek meg, később pedig házi madarak is.

A Katasztrófavédelmi Minisztérium adatai szerint egy hete a novoszibirszki, majd az omszki körzetben és az Altáj környékén több mint négyezer madár pusztult el. A járvány továbbterjedésének megelőzésére csak a novoszibirszki régióban hatvanöt ezer csirke, liba és pulyka vár megsemmisítésre. A veszteségért az állam fizetne a gazdáknak, azonban sokan közülük mégsem akarják levágni háziállataikat, mivel a kompenzáció nem éri el
a kár mértékét. Ráadásul a fertőzött falvak gazdálkodói csak a jövő évben foglalkozhatnak újra baromfival – így lehet csak a minimumra csökkenteni a fertőzés kockázatát.

Számos települést karanténba zártak. Az ügyészség vádat emelt egy baromfitenyésztő telep vezetőnője ellen, aki eltitkolta a hatóságok és a közösség elől azt a tényt, hogy állományában madárinfluenza pusztít. Végül be kellett zárnia üzemét és meg kellett semmisítenie nemcsak a kilencezres baromfiállományát, hanem az összes tojást, sőt még a felszerelés egyes részeit is. Jelen pillanatban a hivatalos nevén H5N1 vírus terjedését hat oroszországi régióban, köztük az Uraltól nyugatra fekvő Kalmükföldön, valamint Kazahsztánban regisztrálták. 

A hatóságok szerint augusztus 12-ére abbamaradt a baromfihullás a járvány sújtotta vidékeken. Ennek ellenére ötven település továbbra is egészségügyi megfigyelés alatt áll. A novoszibirszki körzetben kórházban ápolják azt a tévériporternőt, aki a járvány sújtotta területekről tudósított. A vizsgálatok eredményét egyelőre nem közölték; a tünetek alapján azonban nem kizárt, hogy esetleg madárinfluenza emberi fertőzéséről van szó. Néhány hónappal ezelőtt Dél-kelet-Ázsiában ötvenhat ember esett e betegség áldozatául. Nagyon ritka eset, hogy madárról emberre terjed ez a fajta influenza – a veszély azonban nagy, mivel a halálozási arány meghaladja az 50 százalékot.

Az orosz szakemberek mindeddig azt bizonygatták, hogy a madárinfluenza nem veszélyes az emberre. A novoszibirszki régió kormányzója egyenesen azt nyilatkozta, "csirkét nemcsak lehet, de kell is vásárolni". Az orvosok persze nem mondanak efféléket, de hangsúlyozzák, hogy a nevezett vírus 70 fokon elpusztul – vagyis még a fertőzött madár húsa is veszélytelenné válik a sütés-főzés során. Az újságok járványügyi szakértőkre hivatkozva írják, hogy nem véletlen, hogy a madárinfluenzának Kambodzsában, Vietnamban és Hong-Kongban voltak emberi áldozatai: ott ugyanis nem ritkán nyersen fogyasztják a baromfit. Ez pedig Oroszországban nem épp elterjedt szokás. Így hát – ha ez igaz – étkezéssel nem fertőződhetnek meg. Továbbra is nyitott kérdés viszont, hogy a még élő beteg madár vajon rejt-e veszélyeket az ember számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!