Abdullah király (jobbról) rokonai körében. Árnyékból a fényre Fotó: Reuters
A látszólag zökkenőmentes átmenet ellenére a Fehér Ház elemzői mégis aggodalmukat fejezték ki a szaúdi királyság jövőjét illetően. Az utóbbi időben ugyanis a dolgok már korántsem mentek olyan "olajozottan", mint korábban, átfogó vagy radikális reformokra viszont kevés esély van, tekintve, hogy az újdonsült uralkodó is már nyolcvanegy éves,
a későbbi legesélyesebb trónörökösök közül pedig a legfiatalabb is túl van a hatvanadik életévén.
A szaúdi király Fahd bin Abdul-Aziz al-Szaúd néven látott napvilágot feltehetőleg 1922-ben, pontos életkorát azonban senki nem tudja, mivel abban az időben sem a születések, sem a halálozások dátumát nem tartották nyilván. Fahd király Szaúd-Arábia alapítója, Ibn Szaúd 36 fia közül a nyolcadik volt, aki az uralkodó kedvenc feleségétől született. Az ifjú Fahd kortársaihoz hasonlóan húszas-harmincas éveiben belevetette magát az "életbe": alkoholizált, számtalan kapcsolata volt, és a szerencsejáték is szenvedélyévé vált. Egy alkalommal állítólag hatmillió angol fontot veszített az egyik monte-carlói kaszinóban. Fahd fényűző életmódja később is legendás volt. Ötször nősült, feleségeitől hat fia és négy lánya született.
Megelégelve fia feslett életmódját, Ibn Szaúd 1953-ban magához rendelte az ifjú Fahdot, és rábízta az oktatási rendszer megreformálását, majd 1975 óta napi szinten gyakorlatilag ő irányította az országot az akkori uralkodó, Khaled király betegsége miatt. Mire 1982-ben trónra lépett, Fahd királynak már számos kihívással kellett szembesülnie: miután Iránban 1979-ben megdőlt a sah uralma, az iszlám fundamentalista mozgalom Szaúd-Arábiában is felütötte a fejét, olyannyira, hogy muzulmán szélsőségesek egy csoportja ekkor elfoglalta a mekkai nagymecsetet.
Fahd király csak külső, francia segítséggel tudta leverni a lázadást. A nagymecsetet még jóformán fel sem szabadították teljesen, amikor máris egy újabb konfliktus jelentkezett: a Szovjetunió lerohanta Afganisztánt. Fahd ekkor az Egyesült Államok és Pakisztán egyetértésével az afgán mudzsa-hideket kezdte el támogatni, ezzel népe körében is növelve népszerűségét. A lépés azonban később visszájára sült el: az afgán háborúba önként jelentkező szaúdi ifjak
– élükön Oszama bin Ladennel – a háború ideje alatt erőteljesen radikalizálódtak, és később a nyugati és szaúdi célpontok ellen elkövetett merényletek fő szponzoraivá és végrehajtóivá váltak.
Fahd király további három háborút ért meg: uralkodásának első néhány évét az irak–iráni háború árnyékolta be, amelyből később ismét keser? leckét kapott, miután nyugati beleegyezéssel 20 milliárd dollárral támogatta Irak Iránnal szembeni harcát. Szaddám Huszein azonban hamar elfelejtette a szaúdiak nagyvonalúságát és 1990-ben lerohanta Kuvaitot. Fahd király ekkor beleegyezett abba, hogy egy közel 500 ezer fős – többségében amerikai katonákból álló – multinacionális haderő lépje át országa határait. A lépés nyilvánvalóvá tette a szaúdi és az Öböl-menti arab államok katonai kiszolgáltatottságát, és nagyfokú elégedetlenséget váltott ki a szaúdi nép körében.
Fahd király kormányára ettől kezdve két ellentétes irányból érkezett fokozódó nyomás: a reformokat követelő liberálisoktól és a konzervatív iszlám klerikálisoktól. Ekkortól már egyre több kritika érte a hercegeket is, mivel többen közülük az ország olajbevételeiből busás összegeket utaltak át a saját bankszámláikra. Emellett 1994-ben a szaúdi földön állomásozó amerikai erőket terrortámadások érték, egyre inkább kialakult az a nézet, hogy a Washingtonnal kialakított jó viszony kezd terhessé válni.
Az igazi próba azonban szeptember 11-ét követően jött el, amikor a Fehér Ház döbbenten szembesült azzal a ténnyel, hogy a 19 öngyilkos merénylő közül 15 szaúdi állampolgár volt. Az iszlám fundamentalizmus megtűrésével kapcsolatos kritikái ellenére Amerika azonban továbbra is fontosnak tartotta a szövetségesi viszony fenntartását, s miután 2003 májusában a terror a szaúdi királyságot is elérte, Abdullah maga is a jóviszony megtartása mellett döntött. Megkezdte az iszlám militáns szervezetek felszámolását is, mivel az iszlámisták a szaúdi királyi családot is célba vették. Bin Laden egyenesen "Amerika ügynökeinek
és csatlósainak" nevezte őket, akiknek uralma felér "a muszlimok ellen folytatott keresztes hadjáratok meghosszabbításával", mivel megengedték, hogy földjükről hitetlenek támadjanak meg egy másik arab országot.
Fahd királyt 1995-ben súlyos agyvérzés érte, az utóbbi években már Abdullah koronaherceg vitte az ország ügyeit, a szakértők ezért nem várnak nagy változást az ország kül- és gazdaságpolitikájában. Abdullah Fahd király féltestvére, aki saját féltestvérét, az eddig védelmi miniszterként tevékenykedő 77 éves Szultán herceget nevezte ki koronahercegévé és miniszterelnök-helyettessé. Adullah feltehetőleg 1924-ben születhetett, s bár 1995-ben Fahd királyhoz hasonlóan maga is szélütést kapott, úgy tűnik ma jó egészségnek örvend. Elődjével ellentétben nem áll megalomániás költekező hírében, és állítólag szigorú neveltetésben részesült. Egy alkalommal atyja háromnapi börtönbüntetésre ítélte, mert nem adta át a helyét egy vendégnek, ami a beduin vendéglátás szabályainak szigorú megszegését jelentette. Abdullah több mint harmincszor nősült, de a muszlim szokásoknak megfelelően egyszerre csak négy feleséget tart, akik között már voltak szíriai, palesztin és marokkói hölgyek is, de házasságai révén kapcsolatba került a jordán királlyal is.
Bár Abdullahnak az utóbbi tíz évben voltak reformkezdeményezései, több elemző szerint az országban zajló folyamatok rendkívül lassúak, és radikális változások rövidtávon aligha várhatók. Az új szaúdi vezetés mind belülről, mind kívülről nagy kihívásokkal szembesül. Az ország gyorsan növekvő lakosságának több mint 60 százaléka 30 év alatti, akiknek körében a fokozódó – már 30 százalék körüli – munkanélküliség, a csökkenő nemzeti jövedelem, a királyi család korrupciója és merev hatalmi pozíciója miatt egyre inkább növekszik az elégedetlenség. A fiatalok egy része így az iszlám fundamentalizmus, másik részük pedig a liberális, reformkövetelő csoportok felé sodródik. Mindeközben pedig a régióbeli feszültségek – például Irak instabilitása, a palesztin–izraeli konfliktus, az iráni atomprogram alakulása, és Amerika ezekre adott válasza – komoly próbára tehetik majd Szaúd-Arábia régi-új vezetését.
2005. 08. 05. (IX/31)
