hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Blair: harmadik menet
Az iraki háború a brit választási kampány fókuszában

2005. 05. 10.
A lapzártánk után zajló brit választások finisében a közvélemény-kutató cégek naponta tették közzé az újabb és újabb eredményeket. Bár a számadatok továbbra is a kormányzó Munkáspárt erőfölényéről tanúskodtak, Tony Blair még a választás előtti napon is arra figyelmeztette híveit: ne maradjanak otthon, és semmit ne vegyenek természetesnek. "Ha az emberek nem jönnek el és nem szavaznak a Munkáspártra, akkor május 6-án arra ébrednek majd, hogy a toryk kerültek kormányra. Ez pedig katasztrófa lenne az ország számára." A másik két rivális párt, a konzervatívok és a Liberális Demokraták hasonlóan sötét képet festettek a brit jövőről arra az esetre, ha Tony Blair maradna hatalmon.



Tony Blair brit kormányfő. Megkopott népszerűség Fotó: Reuters

A választók kegyeiért vetekedő pártok az egyre inkább eldurvuló választási kampány finisében is azzal voltak elfoglalva, hogy övön aluli ütésekkel próbálják padlóra küldeni egymást ahelyett, hogy – a szakértők nagy "bánatára" – konkrét politikai kérdésekre kínáltak volna megoldásokat. Az elemzők a kormányon lévő Munkáspártnak azt vetették a szemére, hogy az összes nehéz döntést a választások utáni időszakra halasztotta, mondván: "az adott politika felülvizsgálata nem fejeződött be május 5-ig", Tony Blair pedig igyekezett gondosan elkerülni minden kényes kérdést korteskedése során. A bírálók szerint a konzervatívok ugyanakkor semmilyen életképes alternatívával nem álltak elő, sőt, programjuk inkább csak az emberek félelmére próbált építeni, például a bevándorlókkal vagy az Európai Unióval kapcsolatban. A Liberális Demokraták viszont abban a szinte biztos reményben ígérgethettek fűt-fát a választóknak, hogy programjuk életképességét valószínűleg úgysem lesz alkalmuk kipróbálni a hatalom csúcsán.

A Liberális Demokrata Párt célja az 1997-es választásokon még a konzervatívok kormányzásból történő kiszorítása volt, ezért inkább a Munkáspárttal igyekezett szövetséget kiépíteni. A két párt között létezett egyfajta taktikai megállapodás az előző két választás során, amelynek keretében egymás jelöltjeit támogatták annak érdekében, hogy a konzervatívokat együttes erővel tartsák távol a hatalomtól. 

A paktum mindkét fél számára előnyös volt: Tony Blair elsöprő győzelmeket aratott, a liberálisok pedig megnövelték mandátumaik számát 2001-ben. A 2005-ös kampányban azonban már a torykhoz hasonlóan a liberálisok is Tony Blair lejáratását tűzték ki célul. Charles Kennedyt, a liberálisok vezetőjét feldühítette ugyanis, amikor Tony Blair azt nyilatkozta, hogy ha tíz munkáspárti szavazóból akár csak egy is otthon marad, vagy a Liberális Demokratákra szavaz, az megnyithatja az ajtót a konzervatívok előtt a hatalom felé. Kennedy ragaszkodott ahhoz, hogy aki pártjára szavaz, az már határozottan az ő programjuk mellett teszi le voksát, és nem csupán a többiek ellen kíván szavazni. 



A brit főügyész jelentése. Blair előre döntött Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!