hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Blair triplázni készül
Májusban választanak az angolok

2005. 04. 12.
Tony Blair a héten eleget téve ceremoniális kötelezettségeinek, felkérte a királynőt, hogy oszlassa fel a parlamentet, és jelentse be a választások időpontját, amelyet május 5-ére tűztek ki. A szakértők szerint a mostani lesz az egyik legkevésbé megjósolható kimenetel? és legszorosabb választási küzdelem Nagy-Britannia történetében. Tony Blair, aki ezúttal harmadszor és egyben utoljára száll majd ringbe a miniszterelnöki pozícióért, arra sürgette a Munkáspárt tagjait, hogy küzdjenek meg minden egyes szavazatért és mandátumért.



Tony Blair úton a parlamentbe. Még egy ciklust vállalna Fotó: Reuters

Mivel Tony Blair tavaly azt ígérte, hogy harmadik terminusa vége felé visszalép majd pozíciójából, pártjának most a lehető legnagyobb többséget kell megszereznie ahhoz, hogy hátralévő hivatali idejét lendületesen kezdhesse meg. Bár a legtöbb szakértő szerint a Munkáspárt győzelme várható, kérdés, hogy mekkora előnyre sikerül majd szert tenniük. Nem lehet ugyanis tudni, hogy az iraki háború körüli huzavonával felbőszített munkáspárti szavazók közül hányan járulnak majd az urnák elé. Több felmérés szerint, míg Blair támogatóinak csak közel a fele nyilatkozott úgy, hogy május 5-én elmegy majd szavazni, az ellentábor szavazóinak mintegy 75 százaléka jelezte ugyanezt. 

Blair tavalyi kijelentése szövetségeseit is meglepte, népszerűségi mutatóit azonban egyelőre nem sikerült megemelnie vele. Néhány elemző szerint gondot jelenthet majd számára, hogy kiesett a szavazás szempontjából kulcsfontosságúnak számító Közép-Anglia "kegyeiből", amelyet még a Munkáspárt megreformálása után sikerült megnyernie. Blair most nem számíthat a korábbiakhoz hasonló elsöprő győzelemre. Egyes előrejelzések szerint a 2001-es 166 mandátumos többség most akár 56-ra is lecsökkenhet. Ugyanakkor Blairnek legalább 70-100 mandátumos többségre lenne szüksége, hiszen az utóbbi két évben már egyre inkább szembesülnie kellett a saját pártján belüli "lázadók" lépéseivel, akik elsősorban az iraki háborúval kapcsolatos döntése, valamint a magánszférának az oktatásba és az egészségügybe való bevonása fölötti elégedetlenségük miatt fordultak szembe a miniszterelnökkel.

Bár Michael Howard vezetése alatt 2003 óta a toryk is új erőre kaptak, a Munkáspártnak nem igazán ellenfelei okozzák a nagyobb fejtörést, hanem saját szavazóbázisa: mivel lehetne rábírni őket arra, hogy május 5-én ne maradjanak otthon? Blair nagy valószínűséggel azzal próbálja majd aktivizálni szavazótáborát, hogy a választási kampány középpontjába az elmúlt évek gazdasági eredményeit helyezi: vezetése alatt ugyanis az ország gazdasági növekedése töretlen volt, a munkanélküliségi ráta és a kamatok pedig soha nem voltak ilyen alacsonyan.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!