hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tudatos emberirtás?
A Nobel-békedíjas sokkoló AIDS-teóriája

2004. 10. 18.
Meglepő elmélettel állt elő Wangari Maathai, Kenya első Nobel-díjas tudósa az AIDS-vírus eredetét illetően. A rangos elismerésben részesített ökológus és biológusnő, aki a környezetvédelemért és a természetes erőforrásokért felelős kenyai miniszter helyettese is egyben, azt állította: a vírust rosszindulatú tudósok szándékosan dolgozták ki azért, hogy ezzel irtsák tömegméretekben Afrika fekete lakosságát.

"Néhányan azt állítják, hogy a vírus a majmokról terjedt át az emberekre, de én ezt kétlem, mivel időtlen idők óta együtt élünk már ezekkel az állatokkal. Mások szerint ez a betegség Isten büntetése, de én ezzel sem értek egyet" – jelentette ki Maathai egy nappal a Nobel-békedíj átvétele után. A bátor szónok hírében álló asszony azt is hozzátette: szerinte a vírust tudósok hozták létre, biológiai hadviselés céljából. 

"Miért van annyi titkolózás a betegség eredetét illetően? Ha feltesszük a kérdést, hogy honnan származik a vírus, számos kérdőjel marad. Ez nekem gyanús." 

A UNAIDS becslése szerint a világon élő mintegy 38 millió fertőzött közül 25 millió Afrikában él. E csoport túlnyomó többségét nők alkotják. A kenyai Standard cím? napilap még augusztus végén közölt egy interjút Maathaival, aki már akkor is azt nyilatkozta, hogy a vírust tudósok hozták létre tömegpusztítás céljából. "Tudjuk, hogy a fejlett országok biológiai fegyvereket alkalmaznak, a hagyományos fegyverek használatát pedig a primitív népekre hagyják" – idézte a lap Maathai szavait. Az AIDS nem Isten átka Afrikán, hanem rossz szándékú tudósok találmánya, de nem tudjuk pontosan, ki kísérletezte ki ezt a vírust."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!