hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fej fej mellett
Bush botlása után Kerry kiegyenlítette a hátrányát

2004. 10. 11.
George W. Bush a lapzártánk után sorra kerülő második körben igyekszik feledtetni a múlt heti első televíziós vitán nyújtott gyenge teljesítményét, amelyről még egyik legeltökéltebb republikánus támogatója is azt nyilatkozta, hogy az elnök úgy viselkedett a 90 perc alatt, mintha "alvajáró" lenne. 

John Kerry a tévévitában sikerrel hivatkozott arra, hogy az iraki háború ugyan helyes volt (hiszen a katonai erő alkalmazását 2002 végén ő is megszavazta, igaz – amint arra a republikánusok előszeretettel hivatkoznak – nem sokkal előtte még ellene voksolt), ám a hadművelet végrehajtásában Bush hibát hibára halmozott. "Rossz helyen, rossz időpontban és rossz módon" történt Szaddám Huszein eltávolítása – mondta Kerry. Bush ezzel szemben arra hivatkozik, hogy az iraki diktátor nélkül a "világ jobb hellyé vált", akkor is, ha a tömegpusztító fegyverekről vagy az al-kaidás kapcsolatokról szóló hírszerzési információk nem bizonyultak megalapozottaknak. 

A vitát követően Bush a legtöbb felmérés szerint elveszítette 6-8 százalékos előnyét kihívójával szemben. Az elnök elkötelezett támogatójának számító Pat Robertson televíziós evangélista, a 700-as klub cím? vallási-politikai televíziós műsorában azt vetette Bush szemére, hogy fáradtan és felkészületlenül állt ki a közismerten jó szónoki képességekkel rendelkező Kerryvel szemben. Tény, hogy Bush még az olyan üresen hangzó felvetésekre sem reagált, mint az, hogy Kerry szerint ő "jobban elfogta volna Oszama bin Ladent". Szó nélkül hagyta a massachusettsi szenátor olyan elszólását is, miszerint az Egyesült Államoknak nukleáris üzemanyagot kellene szállítania Iránnak, mondván, akkor majd kiderül, hogy tényleg békés célra vagy esetleg atomfegyver létrehozására használja-e azt. Bush szerencséjére Dick Cheney alelnök jól szerepelt John Edwardsszal szemben, így – legalábbis átmenetileg – sikerült feltartóztatnia a demokrata kampány lendületét. Bő három héttel a választás napja előtt a verseny újra teljesen nyitott.

cikkeink a külpolitika rovatban

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!