hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Merényletsorozattal fenyegetnek
Szállodarobbantások Isztambulban

2004. 08. 16.
A törökországi Isztambulban újabb merényletsorozatot hajtottak végre szélsőséges csoportok. Közel egy időben, helyi idő szerint kedden hajnali fél kettő körül a város két kisebb hoteljénél bomba robbant, és detonáció történt egy üzemanyagraktárnál is, itt azonban a megcélzott tartályok szerencsére nem repedtek szét, így nagyobb kár nem keletkezett. A merényleteknek két halálos áldozata és közel tucatnyi sebesültje volt.



Robbantás után a Pars Hotelben Fotó: Reuters

A célpontnak kiszemelt Pars Hotel a kelet-európai turisták által kedvelt olcsó szálláshelyekben és ruhaüzletekben bővölködő Laleli kerületben, míg a Star Holiday Hotel az egyik turistacentrum, a több bizánci és ottomán emlékműnek otthont adó Sultanahmet kerületben található. 

A szálláshelyeken közel hatvan turista tartózkodott. Az egyik hotel csupán néhány kilométerre volt az Egyesült Államok olimpiai férfi kosárlabdacsapatának szálláshelyétől. A csapat az athéni megmérettetés előtt baráti mérkőzésre készült a török válogatottal. A meccset a merényletek ellenére is megtartották. 

A robbantásokért először az Abu Hafs al-Masri Brigád nevű szélsőséges iszlám csoport vállalta a felelősséget, ám a szakértők a szervezet nyilatkozatait nem tartják hitelesnek, mivel korábban már olyan eseményekről is azt állították, hogy ők szervezték meg, amelyekről kiderült, hogy nem terrortámadás következményei voltak. Ilyen volt például az emlékezetes észak-amerikai áramkimaradás is. A csoport egyébként az al-Kaida egy volt magas rangú tagjának nevét viseli, aki 2001-ben halt meg Afganisztánban egy amerikai légicsapás következtében. A militánsok az interneten tették közzé nyilatkozatukat, amelyben azzal fenyegetőztek, hogy az isztambuli akció csak a nyitánya annak a merényletsorozatnak, amelyet Európa fővárosaiban szándékoznak a közeljövőben végrehajtani az Amerikával szövetségben álló országok ellen. 

A merényletekért ugyanakkor egy eddig ismeretlen, kurd lázadókból álló szervezet is vállalta a felelősséget. A lázadók az ország délkeleti részén autonómiáért harcolnak a török haderők ellen. A harcok az utóbbi időben felerősödtek, és a terroristák – állításuk szerint – így kívántak bosszút állni a török hatóságok legutóbbi hadmozdulataiért. 

A török belügyminiszter szerint ugyanakkor nem zárható ki, hogy a tettesek iszlám, illetve szélsőbaloldali militáns csoportok sorai között keresendők. A merényletnek egy iráni és egy török állampolgár esett áldozatául, a sebesültek között pedig spanyol, kínai, holland, ukrán és török turisták voltak.

Terroristaszezon

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!