Kedden az izraeli hadsereg egy páncélozott járműve alatt bomba robbant, miközben az behatolt Gáza városába azzal a céllal, hogy megsemmisítsen egy olyan üzemet, ahol az Izrael ellen használt Kasszam bombákat gyártják a palesztinok. A robbanás következtében a járm?ben tartózkodó hat izraeli katona testrészei szanaszét repültek. Azonban a Hamasz "hadizsákmánynak" tekintette a katonák földi maradványait, és bejelentette, hogy azokat csak akkor adja ki Izrael számára, ha cserébe Izrael palesztin foglyokat bocsát szabadon.
Izrael határozottan elzárkózott attól, hogy a katonák földi maradványai bármiféle alku tárgyát képezzék, amely eljárást Szilvan Saron izraeli külügyminiszter egyszerűen csak "állati brutalitásnak" nevezett. Izrael további katonákat küldött a városba, akik "ott maradnak, ameddig kell, hogy hazahozhassuk és a zsidó hagyomány szerint eltemethessük a katonák maradványait" – mondta Gideon Meir izraeli külügyminiszter-helyettes a Washington Postnak. "Itt az ideje, hogy négy év terror után végleg meghozzuk azt a stratégiai döntést, amely véget vet a terrornak" – tette hozzá Saron.
Palesztin hírforrások szerint Jasszer Arafat palesztin vezető kiadott egy nyilatkozatot, miszerint kapcsolatba lépett "gázai testvéreivel", hogy "humanitárius módon rendezzék a maradványok sorsát". A Palesztin Hatóságnak mindenképpen az az érdeke, hogy az ügy még az előtt rendeződjön, hogy elvesztené a nemzetközi közösség támogatását, pont akkor, amikor az az ő érdekében gyakorol nyomást Izraelre, hogy az hagyja el a gázai övezetet.