hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korzikai pofon a francia kormánynak

2003. 07. 14.
Napóleon szigetén, Korzikán a múlt vasárnap lezajlott helyi szint? népszavazás kudarcot hozott a központi hatalom számára. A korzikai szavazók ugyanis 50,98 százalékkal elutasították a sziget közigazgatási egyesítését célzó javaslatot.

Korzika 190 ezer polgára elutasította azt a központi hatalom által kezdeményezett javaslatot, mely a szigeten jelenleg fennálló közigazgatási rendszer – mely Felső-Korzikára és Alsó-Korzikára osztotta az amúgy egy régiót képező szigetet – területi egységesítését tűzte ki célul. A helyi "közvélemény-kutatás" során feltett kérdésre, miszerint "Támogatja-e Ön Korzika intézményi rendszerének megváltoztatására tett javaslatokat?", a lakosság 50,98 százaléka nemmel, 49,02 százaléka pedig igennel szavazott, elvetve ezzel a francia belügyek vezetője, Nicolas Sarkozy által előterjesztett javaslatot.

A korzikai "nem" a 14 hónapja hatalmon lévő Raffarin-kormány eddigi legsúlyosabb vereségét jelenti, egy rossz emlékeket hagyó, áterőszakolt nyugdíjreform után, és egy szintén nehéznek ígérkező ősz, valamint alig egy évvel a 2004-es választások előtt. A szavazás eredménye elsősorban – az eddig sorozatos sikereit arató – Sarkozyt sújtotta, aki személyes ügyének tekintette a szigeten évtizedek óta dúló belpolitikai válság rendezésére irányuló javaslat elfogadtatását (mindeddig egyetlen kormánynak sem sikerült megbirkóznia a sajátos helyzettel). A belügyminiszter bár elismerte, hogy az eredmény személyes kudarc a számára, egy későbbi interjújában kijelentette, hogy mindez nem vetheti vissza a reformokat, és nem is ronthatja meg a Köztársaság és Korzika közötti viszonyt. A szavazók döntése azonban a szigeten mintegy három évtizede működő szeparatista mozgalom ellen is szólt, mivel aggodalmaik szerint a jelenlegi helyzet megváltoztatása a nacionalisták malmára hajtaná a vizet, akik a területi egység létrejöttét első lépésnek tekintenék a teljes függetlenség felé. A francia belügyminiszter a politikai merényletek felelevenedésétől tart a szavazás eredményének következtében. A nacionalisták vereségét is jelentő "nem", valamint a több éve körözött – az első számú korzikai közjogi képviselő, Claude Erignac ellen 1998-ban elkövetett terrortámadással gyanúsított – Yvan Colonna váratlan, de sokak szerint nem véletlen időzítés? letartóztatása ugyanis hozzájárulhat a régió újbóli destabilizálódásához.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!