hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pánik Pekingben
Lépéselőnyben a vírus

2003. 04. 28.
"Nem látjuk az alagút végét" – jellemezte az atípusos tüdőgyulladás-járvány (SARS) helyzetet Julie Gerberding, az Egyesült Államok Járványügyi Központjának igazgatója. Gerberding annak ellenére pesszimista, hogy az Egyesült Államokban mindeddig csak 39 megbetegedést regisztráltak, és ezek közül egy sem volt halálos kimenetelű. Gerberding szerint a halálozási arány a korábban becsültnél – három és fél százaléknál – magasabb, és majdnem eléri a hat százalékot. Két brit mikrobiológus időközben azzal az elmélettel állt elő, hogy a kórokozó egyenesen az űrből érkezett. Kínában a járvány tetőzését nyárra várják, és arra számítanak, hogy az áldozatok száma elérheti az egymilliót is.



Közmunkára rendelt kínaiak utcát tisztítanak Pekingben. Akár az egymilliót is elérheti az áldozatok száma Fotó: Reuters

Milton Wainwright és Chandra Wickramasinghe mikrobiológus professzorok azt állítják, hogy a vírus meteortörmelékkel érkezett a sztratoszférába (a légkör legmagasabb rétegébe). Az elmélet szerint a vírus a sztratoszférából a Himalája legmagasabb csúcsain "lecsapódik", és elkezd leszállni a légkör alacsonyabb rétegeibe. Majd a Föld forgása és az uralkodó széljárás miatt Kínában ér földet, ahol elszórtan fertőzéseket okoz. A brit tudósok vizsgálatai szerint a légkör legfelső rétegébe naponta több mint egy tonna bioanyag kerül az űrből. 

Az alagút vége a hét eseményeit tekintve valóban távolinak tűnik. Pekingben két hétre bezárták az iskolákat, hogy a betegség ne terjedjen a gyerekek között. A rendelkezés következtében majdnem kétmillió gyermek marad otthon május 7-ig. 



Hongkongi delfinárium. Itt sem biztonságos Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!