Vlagyimir Putyin a francia gárda díszsorfala között látogatott a párizsi Tudományos Akadémiára. Chirac kiterítette a vörös szőnyeget Fotó: Reuters
Franciaország az egész második világháború alatt demonstrálta Amerikától való függetlenségét. Később egyszer még a NATO-ból is kilépett, és annak érdekeivel ellentétes politikát folytatott. Németország ezt nem tehette – saját maga is két szemben álló államra volt osztva, és 1946-tól amerikai egységek állomásoztak a területén, biztosítékként. Akkor még létezett a Szovjetunió, a Varsói Szerződés, folyt a hidegháború. Mindez már több mint tíz éve a múlté; az azóta egyesült Németország a franciákkal együtt az EU meghatározó államainak egyike, és nyilvánvalóan önállóságra törekszik. Szembehelyezkedésük az Egyesült Államokkal – mintegy az Óvilág szembenállása az Újvilággal – egyes orosz elemzők szerint előbb vagy utóbb, de várható volt, főként az EU megalakulása óta. A NATO megosztottsága azonban jelen pillanatban még magát az uniót is veszélyezteti, legalábbis mostani állapotában. A német–francia lépésre válaszul először nyolc, majd tíz NATO-tagállam is kifejezte, hogy támogatja az Irak elleni hadműveletet. Ezek többnyire kis kelet-európai vagy egykori szovjet tagállamok; Amerika főleg ilyen helyeken tud befolyást gyakorolni, ahol megszokták a teljes önállóság hiányát, és szükségét látják egy erős szövetségesnek. Azonban, véli némely orosz szakértő, az EU nélkülük is elboldogulhat; e gyengécske államok elvesztése nem rázná meg túlságosan az unió fő oszlopait.
Egy ilyen szűkebb kör? uniót támogatna Oroszország is, mint ahogyan most támogatja Francia- és Németországot. Ezt támasztja alá Putyin párizsi látogatása. Már az elnök fogadtatása is magáért beszél: Jacques Chirac a tradíciókkal ellentétben egyenesen a repülőtéren fogadta őt, és személyes helikopterén szállította az elnöki palotába. Ilyen még nem fordult elő a francia történelemben, az elnökök mindig csak az épület lépcsőjén fogadták vendégeiket.
Az európai és orosz újságírók többsége már egy alakuló Párizs–Berlin–Moszkva tengelyt emleget, sőt, egyesek új atlanti szövetséget is. Mások újabb politikai blokkok létrejöttét várják, főleg abban az esetben, ha az unió a tervezettnél kisebbre sikerül majd. Sokan a jövőbeli többpólusú világ formálódásáról beszélnek, amiben – és ez nem új téma Oroszországban – a nagyobb stabilitás biztosítékát is látják. Pontosan egy ilyen többpólusú világban maradna meg a Washington által egyre nyíltabban mellőzött ENSZ szerepe.
Putyin támogatja ugyan a többpólusú világ gondolatát, azonban megjegyzi, hogy ez még nem jelenti feltétlenül az Egyesült Államokkal való szembenállást is; még párizsi látogatása során is többször megemlítette, sőt hangsúlyozta, hogy Oroszország és Amerika partnerek és nem ellenfelek, az amerikai elnök pedig személyes barátja.
Egyszóval, Oroszország számára most olyan előnyös pillanat érkezett el, amikor lavírozni tud Amerika és az EU-nagyhatalmak között. Érthető, hogy megvannak a stratégiai céljai: az arab világhoz fűződő hagyományos jó viszony, amiből megérthető, miért vállalta fel a közvetítő szerepét az iraki válságban.
Amennyiben Bagdad akadályozza a felügyelők munkáját, Oroszország lehetségesnek tartja, hogy csatlakozzon a fegyveres megoldást szorgalmazók táborához, természetesen csak az ENSZ döntéseivel összhangban. Moszkva hajlandó AN–30 típusú felderítő-repülőit a felügyelők rendelkezésére bocsátani; az ezeken található berendezések egy óra alatt ötezer kilométernyi területet képesek lefotózni, sőt nem csak a felszínt.
Érthető, hogy Oroszország szeretné védelmezni Irakhoz fűződő gazdasági érdekeit. Az iraki olajkutak feltárásában sok orosz pénz fekszik, nem is szólva Irak jelentős adósságáról Moszkva felé. Míg Oroszország egyre csak törleszti adósságait, igen sok állam máig az adósa. Orosz szakemberek építik továbbá Irak legnagyobb villamos erőművét; az építkezés 1988-ban kezdődött, és az első amerikai hadművelet akasztotta meg. Most újból ez várható.
Orosz elemzők nem győzik hangsúlyozni, hogy a most várható hadművelet előre nem látható következményekkel járhat mindenki számára. Úgy tűnik, ezzel egyetért Franciaország, Németország, Belgium és az ENSZ Biztonsági Tanács több tagja. Még az is feltételezhető, hogy az Egyesült Államok leghűségesebb partnerei, az angolok is. Február 11-én a British Petrol, Anglia legnagyobb olajtársasága, vegyes cég alapításáról írt alá megállapodást Oroszországban. Az orosz olajcégek sorában ez lesz a harmadik legnagyobb; a szóban forgó összeg pedig rekord nagyságú a posztszovjet gazdaság történetében: 6 milliárd 750 millió dollárról van szó. Az orosz értékpapírok árfolyama emelkedni kezdett...
Tíz nem az óriásra
2003. 02. 14. (VII/7)
