hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Taroltak a republikánusok

2002. 11. 11.
Az Egyesült Államokban kedden lezajlott időközi választásokon a republikánusok nemcsak megtartották, de még gyarapították is többségüket a képviselőházban, valamint visszaszerezték fölényüket a szenátusban is. Emellett a kormányzóválasztásokon is további előnyt szereztek, így több államban került republikánus kézbe a vezetés. A Bush család kettős sikert könyvelhet el, ugyanis az elnök fivére, Jeb is könynyen győzött Floridában.



Jeff és George, a két Bush-fivér. Megy a szekér Fotó: Reuters

Az előre megjósolhatatlan kimenetel? választási hadjárat utolsó hetében Bush elnök, az ország történelmében először, tizenöt államot felölelő kampánykörutat tett. Tizenhét helyen állt meg, hogy felsorakoztassa a szavazópolgárokat a republikánus jelöltek mögött, arra kérvén a választókat, hogy küldjenek számára "szövetségeseket" mind a szenátusba, mind a kongresszusba. Nem váltak be az előzetes jövendölések arról, hogy a republikánusok elveszíthetik többségüket még a képviselőházban is, a szenátusban pedig a demokraták fenntartják majd egyszemélyes többségüket, sőt esetleg növelhetik azt. 

A képviselőházban a republikánusok könnyedén megtartották többségüket, és bár a szenátusért késhegyre menő harc folyt az utolsó pillanatokig, a republikánusok végül ott is visszaszerezték uralmukat. Minden túlzás nélkül elmondható tehát, hogy Bush elnök pártjának jelöltjei átütő győzelmet arattak. A demokrata nagyágyúk, köztük Bill Clinton volt elnök, illetve Al Gore, Clinton volt második embere sem tudtak elég demokratát az urnákhoz csalogatni.

Felmerül a kérdés, hogyan történt mindez, amikor a 2000. évi választásokon szinte egyenlő arányban oszlott ketté az ország választópolgársága. Robert Novak, a híres amerikai újságíró magyarázata szerint "a demokraták válságban vannak". A jelenlegi helyzet kialakulásában nagy szerepe van a szeptember 11-ei terrortámadásoknak. Amikor ugyanis George W. Busht 2000-ben elnökké választották, semmiképpen sem mondhatta, hogy száz százalékos megbízatást kapott az amerikai néptől. 

A 2001. szeptemberi események azonban szinte egy emberként állították az elnök mögé az Egyesült Államok lakosságát, és népszerűsége szinte hihetetlen magasságokba emelkedett. Az iraki kérdés és néhány más belpolitikai ügy kissé ugyan lelohasztotta a lelkesedést, de közvetlenül a héten lezajlott választások előtt még így is a szavazók 63 százaléka vallotta, hogy elégedett az államfő tevékenységével. Amikor pedig ilyen helyzet áll fenn, akkor még a demokraták közül is sokan lépik át a határt és szavaznak a republikánusokra, csupán azért, hogy kimutassák hálájukat és nagyrabecsülésüket az elnök iránt.

Bush az ország biztonságának növelése érdekében javaslatot tett egy belbiztonsági minisztérium létrehozására. A demokrata párti törvényhozók ezt több ízben leszavazták. Az államfő ugyancsak be kívánt vezetni egy példa nélkül álló adócsökkentést, amely ugyan kezdetét vette, de a folytatást az ellenzék megakadályozta. A republikánus jelöltek ebből politikai tőkét kovácsoltak választási hadjárataik során. A demokrata párt éléről hiányzott a kellő vezetés is, a szószóló, aki ismerteti a párt programját, amelyet azután a jelöltek érvényesíteni tudtak volna a kampány során. A demokrata politikusoknak ezek után nem maradt más hátra, mint a negatív kampány, amely a legtöbb esetben visszafelé sül el. Minden valószínűség szerint ez történt ezen az időközi választáson is. Így történhetett, hogy nem váltak be a számítások, illetve az előzetes jóslatok, és a republikánusok országszerte sikert arattak. 

A választásokon számos magyar származású politikus aratott sikert. New York Államban George Pataki kormányzó hatalmas fölénnyel győzött, és így harmadik hivatali időszakára is újraválasztották. Ilyen sikert utoljára az ugyancsak republikánus Nelson Rockefeller ért el. A demokrata Alan Hevesi szoros küzdelemben győzve New York Állam számvevője lett. Tom Lantos magyar származású demokrata képviselő is sikeres volt, és ismét elfoglalhatja méltó helyét a törvényhozásban. 

A polgárháború óta ez volt az első eset, hogy a Republikánus Párt két választást nyert meg egymás után. Az erőviszonyok alakulása persze megváltoztatja majd Washington egész arculatát. A törvényhozás mindkét házának birtokában a republikánus elnöknek sokkal könnyebb lesz a dolga javaslatai érvényre juttatásában. A demokratákra azonban kemény munka vár, ha a két év múlva sorra kerülő elnökválasztáson komoly ellenfélként akarnak fellépni. Elsősorban is olyan programot kell kialakítaniuk, amely megfelel a választók igényeinek, emellett át kell szervezniük a pártot, hogy az eleget tudjon tenni a politikai követelményeknek, és képes legyen ellensúlyozni a republikánusok fölényét. A republikánusoknak jelenleg az is elég, hogy ne kövessenek el súlyosabb hibákat, és Bush elnök fenn tudja tartani népszerűsé-

gének jelenlegi szintjét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!