hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy lépés előre
Az írek most már nem bánják a bővítést

2002. 10. 27.
Az írországi megismételt népszavazáson a tavalyinál nagyobb részvétel mellett a választók igent mondtak a nizzai szerződésre, és így az Európai Unió bővítése útjából kikerült egy fontos, ám még nem az utolsó akadály. Az eurózóna lakosainak több mint fele sikernek könyveli el, hogy immár tizenkét országban ugyanazzal a pénzzel fizethet. Az EU-bővítés támogatottsága jelenleg 50 százalékos, ugyanakkor a legtöbb uniós polgár úgy gondolja: a bővítés után sokkal nehezebb lesz döntést hozni európai szinten – írja azeuro.hu cím? internetes oldal.



Euroöröm Dublinban. A többi majd kiderül Fotó: Reuters

Az eurózóna tagállamainak lakosai csekély többséggel ugyan, de sikerként élik meg az euró bevezetését – áll az Eurobarometer legújabb felmérésében. Az eurózónán kívüli államok közül Nagy-Britanniában kedvelik a legkevésbé az eurót, 47 százalékuknak rossz a véleménye a közös pénzről. A felmérés adatai arról tanúskodnak, hogy a megkérdezettek 50 százaléka támogatja az EU bővítését. A válaszadók 53 százaléka szerint a bővítés a béke és biztonság záloga, 63 százalék pedig úgy véli, hogy általa megnő az Európai Unió fontossága a világban. A kérdőívet kitöltőknek csupán 21 százaléka érezte úgy, hogy jól tájékozott a bővítésről. Sokan (51 százalék) a bővítés költségei miatt aggódtak, és szinte ugyanannyian (49 százalék) vélték azt, hogy országuk pénzügyi támogatástól esik majd el az új belépők miatt. 

A többség (65 százalék) meg van győződve arról, hogy a bővítést követően sokkal nehezebb lesz dönteni európai szinten. A kérdőív választékából a legkedveltebb opció (41 százalék) az volt, hogy a döntéseket a tagállamok többségének egyetértésével hozzák meg, tehát tekintsenek el a konszenzusos döntéshozataltól. A válaszadók fele vélte úgy, hogy a tagállamoknak az őket érintő kérdésekben vétójoggal kellene rendelkezniük. A megkérdezettek több mint 60 százaléka támogatta az európai alkotmány megalkotását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!