hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Négyek három lépcsője
Késett a kicsengetés – megmenekültek a palesztin diákok

2002. 09. 22.
Másfél hónap viszonylagos csend után a héten, két nappal a jom kippuri ünnep után, újra öngyilkos merénylő robbantott Izraelben egy buszmegállóban. Az Afula város közelében, egy kereszteződésben végrehajtott támadásnak a terroristán kívül egy áldozata van. Ugyanakkor zsidó szélsőségesek öt palesztin kisgyermeket sebesítettek meg egy iskolaudvaron felrobbantott bombával. A terrorcselekményekkel egy időben négy nagyhatalom képviselői szerdán közzétett nyilatkozatukban 2003-ra egy palesztin állam létrehozását javasolják ideiglenes határokkal.



Szolidaritási üzenet New Yorknak. Készenlét Fotó: Reuters

Az Umm al Fahm-i buszmegállóban történt támadás a zsidó naptár szerinti új év első öngyilkos terrorakciója volt. A néhány nap híján két éve tartó intifáda során több mint 14 ezer palesztin támadás történt, amelyek során 620 izraeli halt meg, és 4500-an szenvedtek sérüléseket. A palesztin áldozatok száma – ideértve az öngyilkos merényletek elkövetőit is – meghaladja az 1700-at (lásd keretes összeállításunkat).

"Törvénytelen és erkölcstelen" akciónak bélyegezte Jehosua Mor-Joszef, a Zsidó Telepesek Tanácsának szóvivője azt a hebroni palesztin iskola ellen végrehajtott merényletet, amelyben öt, nyolc év körüli kisgyermek sebesült meg. A rendőrségi vélemények szerint az iskolaudvaron, egy víztartály mellett felrobbant bombát minden valószínűség szerint "zsidó terroristák" helyezték el. A bomba sokkal nagyobb veszélyt jelentett, mint amekkora bajt valójában okozott, mivel néhány perccel később 380 diák tartózkodott volna az iskolaudvaron – nyilatkozta a Haarec cím? lapnak Abed Rabo, a palesztin iskola igazgatója.

New Yorkban az ENSZ égisze alatt folytattak megbeszélést a "Négyek" néven ismert nagyhatalmi kerekasztal képviselői az izraeli–palesztin konfliktus megoldásáról. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, Colin Powell amerikai külügyminiszter, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő dán külügyminiszter, Per Stig Moeller és orosz kollégája, Igor Ivanov közös sajtótájékoztatón jelentette be a 2005-ig szóló közel-keleti új békekoncepció tervét.

A Négyek javaslata szerint – amelyet a "békéhez vezető három-lépcsős térképként" mutattak be az újságíróknak – elsőként a Palesztin Hatóság biztonsági szervezeteinek reformjára kerülne sor amerikai és regionális ellenőrzés mellett, párhuzamosan az izraeli hadsereg visszavonulásával a 2000 szeptembere előtt ellenőrzött területekre, és "szabad, tisztességes és hiteles" választások megrendezésével. A második fázis 2003 közepén kezdődne. Ennek célja egy új alkotmányon alapuló palesztin állam létrehozása, ideiglenes határok között. A befejező szakaszban – 2005 közepéig – kerülne sor a végső státusról zajló tárgyalásokra és a konfliktust lezáró békeegyezmény aláírására.


"Ki tűz által, ki karddal, ki pedig a föld vadjai által"

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!