hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elvetemült szülők árulták a pedofil képeket
Hadművelet a gyerekek védelméért

2002. 08. 18.
Múlt hét végén az amerikai vámhivatal bejelentette: európai kollegáikkal karöltve olyan pedofilhálózatot lepleztek le, amelynek tagjai között saját gyermeküket zaklató szülők is voltak. 

"Ritkán láttam ennyire megvetendő, visszataszító bűncselekményt" – nyilatkozta az amerikai vámhivatal vezetője. 

A tízhónapos Hamlet Hadműveletben az amerikai vámhivatalon kívül a dán országos rendőrség, az amerikai igazságügyi minisztérium, illetve a legfelsőbb ügyész hivatala vett részt. A vizsgálat fényt derített arra, hogy a kilenc amerikai állampolgárból és hat európaiból álló pedofil-csoport tagjai legalább negyvenöt – kettő-tizennégy éves – gyermeket zaklattak szexuálisan. A bűnbanda ellen felhozott vádak között szexuális visszaélés, zaklatás, illetve a kiskorúakkal történő szexuális visszaélést népszerűsítő kiadványok terjesztése szerepelt. Az amerikai törvények értelmében ezekre a vádakra maximum húsz év börtönbüntetés, többrendbeli bűnösség esetében tehát akár hatvan év szabható ki.

A hatóságok azt követően kezdtek nyomozásba, hogy novemberben a Save the Children (Mentsük meg a gyermekeket) elnevezés? szervezet tagjai az interneten szexuális zaklatásnak kitett gyermekek fotóira bukkantak. A dán rendőrség hamarosan letartóztatta a deviáns szexuális szokásait a világhálón szellőztető férfit, akiről kiderült: saját kilencéves kislányát zaklatta. A hatóságok a férfi személyi számítógépének adatbázisában bukkantak rá a pedofilhálózatra. 

A Hamlet Hadművelettől függetlenül Nagy-Britanniában és Észak-Írországban is letartóztattak tizenegy embert, akiket gyermekek fotóinak terjesztésével vádolnak. A letartóztatásokra öthónapos nyomozás munkáját követően került sor. A szigetországban a rendőrség munkáját az internetszolgáltatók is segítik. 

A mostani eredmények láttán a hatóságok az eddiginél is határozottabb fellépést sürgetnek az egyre szélesedő, internetes gyermekpornográfia ellen, hiszen a világhálón jelenleg is több olyan honlap található, amelyek büntetlenül kínálhatnak akár több tízezer lehetőséget azoknak, akik gyermekekkel kívánnak szexuális kapcsolatot létesíteni. "Két évvel ezelőtt még alig lehetett ilyen képeket találni az interneten" – mondja a philadelphiai rendőrség erre a területre szakosodott nyomozója, Guido Rudolphi. "Manapság pedig elég egy szót beírni, és a kereső több tízezer ilyen oldalt ad ki, amelyek közül a legtöbb oroszországi, kelet-európai, illetve afganisztáni székhelyű."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!