hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kamikaze kamionnal
Német áldozatok egy tunéziai zsinagógánál

2002. 04. 21.
Gázpalackokkal megrakott teherautó robbant fel a tunéziai Djerba szigetén lévő La Ghriba (A Csodatevő) elnevezés? zsinagóga mellett. A robbanás következtében tizenöten a helyszínen vesztették életüket. A tunéziai kormány hivatalosan balesetről beszél, egy Pakisztánban közzétett levél alapján azonban az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó csoport vállalta a felelősséget a merényletért, amely "az izraeli agresszió elleni tiltakozás" volt.



Hamburgba érkezik a merénylet egyik súlyos sérültje. Tragikus vakáció Fotó: Reuters

A tíz német, egy francia és egy tunéziai áldozat mellett húszan súlyos, köztük négyen életveszélyes égési sérüléseket szenvedtek. Szombaton minden sebesültet németországi kórházakba szállítottak. Egy ötvenöt éves nőt, akit kilencvenszázalékos égési sérülésekkel szállítottak be, már nem tudtak megmenteni, vasárnap reggel halt meg. A másik három életveszélyes állapotban lévő sebesült bőre hetvenszázalékos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. 

A tunéziai kormány csak igen visszafogottan nyilatkozik az esetről, megpróbálja elkerülni, hogy az ügy nagyobb nyilvánosságot kapjon. Ha ugyanis az a hír terjedne el, hogy a Tunéziába érkezőket iszlám terroristák támadják meg, azzal egyik legfontosabb gazdasági ágazatuk kerülne veszélybe. Márpedig az észak-afrikai sziget turistaforgalmának egyharmada Németországból származik, de érkeznek ide zsidó zarándokok is, a Langlaha-Omar ünnepre pedig egész Európából és Izraelből ellátogatnak ide a zsidók. A zsinagóga a maga ezerfőnyi zsidóságával mindemellett a Földközi-tenger menti kis zsidó hitközségek vallási központja is. Az egyik legrégibb tóratekercs is ebben az 1920-ban épült imaházban található. 

Az al-Nahda (Újjászületés) elnevezés? tunéziai iszlám szervezet mindenesetre visszautasítja, hogy szándékos merénylet okozta volna a robbantást. Mohamed Ben Salem tartományi kormányzó szerint, amikor a gázpalackokat szállító teherautó a zsinagógához közeledett, felszólították, hogy forduljon vissza. Az autó a nehéz manőver közben ütközött a falhoz és robbant fel. Előzőleg azonban egészen másképp hangzott a hivatalos verzió: a teherautó nagy sebességgel hajtott a zsinagóga felé, az őr jelzését nem vette figyelembe, s amikor fékezni akart, már túl késő volt. Arra sem a kormány, sem az iszlám szervezet nem tudott magyarázatot adni, mit is keresett az arab származású tunéziai férfi vezette gázszállító autó a zsidó imaháznál, mely messze a sziget központjától és a főútvonaltól, egy zsákutca végén található. 

Maga a zsinagóga egyébként nem sérült meg jelentősen, belül nem keletkezett kár, a külső falakról pedig fehér festékkel máris eltüntették a vér- és égési nyomokat. Sietségük Otto Schily német szövetségi belügyminiszter szerint azt bizonyítja, hogy csakugyan merényletről, és nem véletlen balesetről van szó. A hívők hétfőtől újra használhatják a zsinagógát, a külföldi újságírókat a rendőrség azonban továbbra is távol tartja a robbanás helyszínétől. 

Egy német turista, aki a robbanás idején épp filmezett, a ZDF-nek elmondta: a teherautón valaki előbb hadonászott, majd bezárta az ajtót, és elrohant. 

A nyugati titkosszolgálatok egyre inkább egyetértenek abban, hogy iszlám terroristák követtek el merényletet. Mind az amerikai, izraeli, mind pedig a német szövetségi hírügynökség úgy nyilatkozott, hogy antiszemita merénylettel állunk szemben, mely összefüggésben áll a közel-keleti válsággal. Ezt erősítik meg a robbanást túlélt német turisták is. Christoph Moosbauer, az SPD Közel-Kelet-szakértője szerint is merényletre utalnak a jelek. Moosbauer szerint az izraeliek és palesztinok közötti konfliktus kezd egész Európára kiterjedni, s szerinte a jövőben több hasonló támadásra is lehet majd számítani. A németországi zsidó hitközségek épületei számára épp ezért biztosítani kell a megfelelő védelmet. A külügyminisztérium a Tunéziába utazni szándékozókat jelenleg azonban még nem beszélné le tervükről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!