hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Torpedóverzió

2001. 12. 09.
Ilyenre Sztálin és Hruscsov óta nem volt példa: Putyin elnök (aki egyben főparancsnok is) elbocsátott, illetve lefokozott tizennégy, az orosz haditengerészeti flottában szolgáló admirálist és magas beosztású vezérkari tisztet. Többségük az északi flottánál szolgált, ahol 2000 augusztusában az utóbbi tíz év legmegrázóbb tragédiája történt: a Barrents-tengeren elsülylyedt a Kurszk tengeralattjáró, száztizenhét fős legénységgel a fedélzetén. A leváltások éppen ehhez az eseményhez kötődnek.



Az új Gepárd típusú orosz tengeralattjáró avatása. Van másik Fotó: Reuters

A Kurszk katasztrófáját igen sokféleképpen próbálták magyarázni. Oroszországban négy verzió tartotta magát leginkább. Az első szerint a Kurszk egy másik tengeralattjáróval ütközött. A második szerint a szerencsétlenül járt tengeralattjáró egy nagyobb, a felszínen úszó hajónak ment neki, de olyan vélekedés is akadt, hogy a pusztulás oka egy második világháborús akna, vagy hogy a tengeralattjáró saját rakétája robbant fel.

A publikációk és véleménynyilvánítások menynyiségéből ítélve a társadalom és a haditengerészeti flotta az első változatot tartotta a legelfogadhatóbbnak, mely szerint a Kurszkot egy külföldi, valószínűleg angol vagy amerikai tengeralattjáró süllyesztette el, némelyek szerint szándékosan. Az orosz parlament alsóházában még az az ötlet is felmerült, hogy egy szakemberekből álló küldöttség utazzon ki a brit kikötőkbe, és vizsgáljon meg minden olyan angol és amerikai hajót, amely a tragédia időpontjában a tengeren volt.

Az orosz társadalom egy részének ilyesfajta hozzáállása megmagyarázható és logikus. Ők a Nyugattal vívott, közel fél évszázados hidegháború gyermekei. Európában és az Egyesült Államokban is élnek ilyen "hidegháborús gyermekek" – többnyire az ő erőfeszítéseiknek köszönhető, hogy az ottani sajtóban Oroszország továbbra is a Gonosz Birodalmaként jelenik meg, ahogy akkor, úgy most is veszélyezteti a nyugati civilizációt.

Azt el kell ismerni, hogy Putyin kibírta, és nem tette le a voksát egyetlen verzió mellett sem, míg a Kurszkot ki nem emelték a tengerfenékről, és egy szárazdokkba nem szállították, ahol szakértőkből álló bizottság kezdte vizsgálni pusztulásának körülményeit. Elnökük, Vlagyimir Usztyinov főügyész egy nemrégiben Putyinnak benyújtott beszámolójában a fő okok közt hivatali mulasztásokat nevez meg – elsősorban a vezetők részéről.

A főügyészség szerint a tengeri hadgyakorlat, annak egész megszervezése igencsak hagyott kívánnivalókat maga után – noha az elmúlt tíz év legnagyobb ilyen jelleg? akciójáról van szó: összesen huszonkét hajó vett részt benne, köztük olyanok, mint a Kuznyecov Admirális, Oroszország egyetlen repülőgép-anyahajója, vagy a világ legerősebb nehézcirkálója, a Nagy Péter.

A Kurszk pusztulásának konkrét okát hivatalosan egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Putyin azt nyilatkozta, hogy a vizsgálat még messze nem zárult le; azonban a tizennégy leváltott vezető névsora arra enged következtetni, hogy az orosz elnök és a bizottság is azt a verziót tartják a legelfogadhatóbbnak, hogy a tengeralattjárón egy saját torpedó robbant fel. Mi mással lehetne magyarázni, hogy az Északi flotta összes olyan parancsnokát elbocsátották, akik a torpedók tárolásáért és felhasználásáért voltak felelősek?

Azonban nem minden, az orosz flottát érintő hír ilyen szomorú. December 4-én üzembe helyezték a Gepárd nev? atom-tengeralattjárót. Az új csodahajó rendkívül halk és gyors – és ahogy a szakértők mondják, gyakorlatilag lehetetlen elmenekülni előle…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!