hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vörös sapkások lázadása
Belgrádi blokád és politikai zavarkeltés

2001. 11. 18.
Jugoszlávia még mindig nem számít békés területnek: a Milosevics kiadatása óta húzódó belpolitikai válságot tovább mélyítette, hogy a legképzettebb katonai egység tagjai is fellázadtak és a belügyminiszter lemondását követelték. A lázadás oka annak megkérdőjelezése, vajon jogos-e a háborús bűnösök kiadatása Hágának. 



A különleges alakulat katonái. Hallatták hangjukat Fotó: Reuters

A szerbiai Állambiztonsági Hivatal (ÁH) Különleges Feladatokat Ellátó Alakulatának lázadása okozta a legújabb fordulatot a szerb belpolitikai életben. A szerbek által csak vörös sapkásoknak nevezett elit kommandó tagjai fellázadtak. Az ok a valaha szintén ennek a csapatnak tagjaiként tevékenykedő Banovics fivérek letartóztatása és kiadatása Hágának. Mindezt éppen a különleges osztag hajtotta végre egy belügyminisztériumi parancs alapján. Ezek után tört ki az elégedetlenség, amelynek eredményeként a katonai szervezet tagjai két alkalommal is lezárták a Belgrád–Nis autópálya egyik hídját. A közlekedési dugó mellett, valószínűleg tudatosan, politikai káoszt is keltettek. A szerb kormány elfogadott egy rendeletet, melyben az összes hágai rendelkezés jogosságát elismeri, és ennek hatályát kiterjesztette az egész országra. Azok a politikai erők, melyek eddig a törvény megszületését akadályozták, most ennek az ügynek a kapcsán újra a rendeletnél magasabb szint? törvény hiányát róják fel a kormánynak.

A vörös sapkásokat mindenesetre támogatásáról biztosította valamikori parancsnokuk, Milorad Lukovics Legija. Szerinte a Belügyminisztérium viselkedése inkorrekt, hiszen ez az egység az elmúlt években minden kérdezősködés nélkül teljesítette az összes parancsot. Legija úgy gondolja, hogy a lázadás teljesen igazolt. A kommandósok is hangsúlyozzák: tettükkel nem politizálni akarnak, hanem a Hágával való viszony rendezetlen voltára szeretnék felhívni a figyelmet, és a letartóztatások jogosságát elfogadják, mint az eddig is látható volt.

Az ügy azért is veszélyes, mert az egyik legjobban kiképzett és felfegyverzett alakulatról lévén szó, potenciális veszélyt jelentenek a biztonságra. A szervezet Milosevics alatt nyerte el jelenlegi formáját. Az emberek nem is nagyon szerették őket, mivel mintegy magánhadseregként is használták őket. A hírhedt Arkan parancsnok csapatából is sokan lettek ennek az egységnek a tagjai. Valójában olyan kérdés került most felszínre, amely eddig a háttérbe szorult: a régi és új vezetés pozícióharcait lehet felfedezni benne, amire a politikából egyre jobban kiszoruló és szélsőséges erők erősítenek rá. Sokak szerint a legjobb megoldás az lenne, ha felszámolnák a különítményt. Ez utóbbi ötletet a vajdaságiak is támogatnák, ugyanis kiképző telepük és központi laktanyájuk éppen itt helyezkedik el. A mostani események, nem véletlenül, rossz emlékeket elevenítettek fel a környékbeliekben. A Vajdasági Tanács ennek megfelelően szeretné, ha az ügy mihamarabb rendeződne. Néhányakban egy esetleges polgárháború képe is felsejlett, bár ez inkább saját kívánságuk kivetítése a mostani lázadásra. Ezt leginkább csak a mostanra perifériára szorult erők szeretnék, és nincs is rá esély – aminek nem csak Jugoszlávia örülhet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!