hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresztényeket gyilkoltak Pakisztánban

2001. 11. 04.
Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerint képzett terroristák hajtották végre azt a mészárlást, melynek során a napokban tizenhat keresztény vesztette életét Pakisztán keleti részén, Bahávalpurban. További öt ember súlyosan megsérült a támadás során, amelyben motorkerékpáros, szakállas férfiak csoportja nyitott tüzet a római katolikus templomot bérlő protestáns hívőkre. 

"A támadás módja és az embertelen taktika világosan arra mutat, hogy olyan szervezetek képzett terroristái hajtották végre az akciót, amelyek célja diszharmónia létrehozása Pakisztánban, ahol a keresztények és muszlimok mindig is békességben, tisztelettel éltek egymás mellett… Szeretnék mindenkit biztosítani arról, hogy megtaláljuk az elkövetőket, és az igazságszolgáltatás elé állítjuk őket" – szögezte le Musarraf elnök. 

Az akció a keresztények ellen elkövetett eddigi legdurvább merénylet Pakisztán történetében. Jim Nuttle tiszteletes, aki a lövöldözés idején a templomban volt, elmondta, hogy ötvenen lehettek az épületben, amikor a támadás megkezdődött. A férfiak először az épületet őrző rendőrt lőtték le, majd berohantak a templomba, és a tiszteletes állítása szerint "válogatás nélkül lövöldözni kezdtek automata fegyvereikkel. Öt percig voltak az épületben. Ugyanolyan gyorsan távoztak, ahogy jöttek." 

A pakisztáni hatóságok egy betiltott szélsőséges iszlám csoportot gyanúsítanak a támadással. A Pakisztánban élő egymilliós keresztény kisebbség képviselői úgy érzik, az eset ismét arra mutat rá, hogy a kormány nem tesz eleget a szélsőséges iszlám csoportokkal szemben.

Nazir S. Batthi, a Pakisztáni Keresztény Kongresszus elnöke szerint az öldöklés jelzi, hogy az iszlám szélsőségesek polgárháborút szeretnének kirobbantani Pakisztánban, hogy az országban a tálibokéhoz hasonló iszlám kormányt hozzanak létre.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!