hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyakornoklány kettő
A volt szerető bízik a képviselőben

2001. 07. 14.
Fiatal gyakornoklány és egy magas rangú politikus, aki előbb tagadja, majd beismeri a titkos szerelmi viszonyt, a múltból felbukkanó régi szeretők, hazugságvizsgálat és egy titokzatos eltűnési történet: szinte a bevált hollywoodi recept szerint készül a médiában kasszasikert jelentő Monica-botránysztori folytatása. A forgatókönyvről ezúttal az élet gondoskodott, a sajtó pedig hálás a nyári szerelmi thrillerért, amely a héten újabb váratlan fordulattal szolgált. A rendőrség szerdára virradóra házkutatást tartott Gary Condit demokrata párti képviselő lakásán annak kiderítésére, hogy lehet-e köze Conditnak a tíz hete eltűnt Chandra Ann Levyhez. A képviselőt intim szálak fűzték az országos börtönigazgatóságon dolgozó gyakornoklányhoz, akit április végén láttak utoljára Washingtonban. 

   


Gary Condit demokrata kongresszusi képviselő és Chandra Levy, az eltűnt gyakornoklány. Hova vezetett a kapcsolat? Fotó: Reuters

A rendőrség több doboznyi anyaggal hagyta el Condit washingtoni lakását, miután a képviselő beleegyezésével házkutatást tartottak. A rendőrség szerint olyan bizonyítékokat kerestek, amelyek nyomra vezethetik a rendőrséget Chandra Levy hollétét illetően. Bár Conditot egyelőre semmiféle bűnügyben nem tekintik gyanúsítottnak, lakását gondosan átkutatták, vér- és szövetmaradványok, hajszálak, illetve küzdelemre utaló nyomok után kutatva. A dobozokban és dossziékban elszállított anyagot alapos vizsgálatnak vetik alá, így a rendőrség egyelőre nem nyilatkozik a házkutatás eredményéről. Ramsey megerősítette, hogy nincs bizonyítékuk semmiféle bűncselekményre Chandra Levy eltűnésével kapcsolatban, a nyomozás eltűnt személy után folyik. A házkutatás után a rendőrség a képviselő, illetve Levy otthona környékén feltérképezi az üresen álló épületeket, ahová keresőkutyákkal fognak kiszállni. 

A huszonnégy éves gyakornoklány tíz héttel ezelőtt tűnt el, utoljára egy washingtoni edzőteremben látták, amikor felmondta tagságát, mivel gyakorlata végeztével hazakészült Kaliforniába. Chandra Levynek az elmúlt hónapokban viszonya volt a demokrata képviselővel, amit az egy ideig titkolni próbált. Levy szülei azonban szintén tudtak lányuk kapcsolatáról, így Condit a nyomozás előrehaladtával kénytelen volt bevallani, hogy közelebbről is ismerték egymást. Ez az önellentmondás sokak szemében hiteltelenné tette Conditnak az ügyben tett kijelentéseit. Időközben az ügyben szereplők köre is bővült. Színre lépett egy San Francisco-i stewardess, akinek korábban szintén viszonya volt a kétgyermekes, ötvenhárom éves képviselővel. Anne Marie Smitht szerdán hét órán keresztül hallgatták ki: állítása szerint Condit megpróbálta rávenni korábbi kapcsolatuk letagadására. A stewardess elmondta: Condit és egyik ügyvédje azt kérték, írjon alá egy nyilatkozatot, mely szerint csak barátok voltak. Condit a nő meggyőzésére azt is kijelentette: a Levy-ügy valószínűleg soha nem fog bíróság elé kerülni, ezért minden további nélkül aláírhatja a dokumentumot. 

A képviselő ügyvédjén keresztül tagadta, hogy félre kívánta volna vezetni a hatóságokat. A volt szerető a médiának nyilatkozva elmondta, reméli, hogy Conditnak nincs köze a gyakornoklány eltűnéséhez, majd hozzátette: a képviselő soha nem viselkedett vele erőszakosan, mindig gyöngéd és kedves volt hozzá. Véleménye szerint a képviselő hibát követett el azzal, hogy a nyomozás kezdetekor őszinteség helyett ködösített. Bár Condit a rendőrség közlése szerint nem gyanúsítottja az ügynek, ügyvédein keresztül tárgyalnak vele egy hazugságvizsgálatról és DNS-vizsgálat elvégzéséről. A képviselő jelenlegi álláspontja az, hogy a nyomozással minden tekintetben együtt kíván működni, mivel Levy eltűnésében saját bevallása szerint semmilyen szerepet nem játszott. Az eltűnt lány családja a nyilvánosság előtt kétségbe vonta Condit őszinteségét.

Időközben FBI-forrásból kiszivárgott, hogy egy kaliforniai pünkösdi lelkész a nyomozás során bejelentette: Conditnak hét évvel ezelőtt kapcsolata volt akkor az tizennyolc éves lányával. A CNN riportere azonban a családi ház ajtaján csak egy – a lány által kitűzött – cédulát talált, amely tagadta az apa állításait a képviselővel folytatott kapcsolatról. 

Chandra Levy hollétéről egyelőre semmit nem lehet tudni – a rendőrség még bízik benne, hogy élve megtalálhatják. "Lehet, hogy öngyilkosságot követett el, lehet, hogy egyedül elment valahová, és az is lehet, hogy személyazonosságát elfelejtve kóborol valahol, esetleg bűntény áldozata lett" – nyilatkozta a washingtoni rendőrfőnök helyettese. A rendőrség jelenleg az összes lehetőséget számba véve dolgozik az ügyön. Chandra Levy utoljára május elsején adott életjelet, amikor e-mail-üzenetet küldött szüleinek hazaköltözésével kapcsolatban. Két nappal korábban nagynénje telefonüzenetet kapott tőle, melyben "nagy hírek" bejelentését ígérte – erre azonban már nem került sor. 

Condit kongresszusbeli kollégáinak többsége – a CNN kongresszusi tudósítójának jelentése szerint – nem foglalt állást az ügyben. Nancy Pelosi kaliforniai demokrata képviselő, egyike azon keveseknek, akik határozottan kiálltak Condit mellett, kijelentette: biztos benne, hogy képviselőtársának semmi köze nem lehet Levy eltűnéséhez. A szintén kaliforniai Dianne Feinstein szenátor azonban kritikusabban fogalmazott. A demokraták között nagy tekintéllyel bíró szenátornő néhány héttel ezelőtt személyesen tanácsolta Conditnak, hogy lépjen a nyilvánosság elé az ügy összes részletével, most pedig nyilvánosan is megerősítette igényét, nagyobb nyomást helyezve ezzel képviselőtársára. Condit helyzetét erkölcsileg az is súlyosbítja, hogy korábban maga is azok között volt, akik Bill Clintont határozottan elítélték a Monica Lewinsky-üggyel kapcsolatos valótlan állításai miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!