hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tragédia a ramallahi úton
Az apa után lelőtték a fiút is

2001. 05. 05.
Ezrek kísérték utolsó útjára azt az izraeli férfit, akit egy Ramallahhoz közeli úton lőttek agyon palesztin terroristák – éppen három hónappal az után, hogy apja hasonló merényletben vesztette életét ugyanazon a helyen. A harmincegy éves ofrai férfi halála megdöbbentette és felháborította a település lakosságát, akiknek biztonsági vezetője a Jerusalem Post cím? lap szerint kijelentette: "Éppen ideje, hogy Saron elnök felébredjen, és ne hagyja, hogy bolondot csináljanak belőle. Egyértelm? parancsokra van szükség, mivel Izrael állama háborút visel."



A kis képen a héten meggyilkolt Assaf Herskovitz apjával, Arje-vel, akit januárban öltek meg   
Fotó: Reuters

Assaf Herskovitz kedden reggel tankolni indult egy közeli településre, mivel a helybeli benzinkút zárva volt. Ezen a reggelen még a minden nap közösen elmondott káddisra, a halottakért szóló imára sem csatlakozott tizenegy éves öcscséhez, akivel pedig apjuk halála óta naponta közösen imádkoztak. A férfit a Beit El-i elágazástól néhány méterre érte a támadás: két palesztin lesből lőtt az autóra. Herskovitzot a nyakán érte a lövés, aminek következtében elvesztette uralmát autója fölött, és lesodródott az útról – szinte napra pontosan három hónappal az után, hogy éppen ezen az úton lőtték agyon apját egy elhaladó kocsiból. Az ifjabb Herskovitz autóját összesen 27 golyó érte. Felesége szerint apja halála óta mindig golyóálló mellényt viselt, ha vezetett, de éppen ezen a reggelen elfelejtette felvenni. 



Antiszemita grafitti Jordániában.  Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!