hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A grófnő rejtélyes halála

2001. 02. 10.
Detektívregénybe illő körülmények között tűnt el és halt meg Francesca Vacca Agusta grófnő, korábban az olasz korrupciós botrányok egyik főszereplője, aki életében megbotránkoztató, gátlástalan viselkedése, halálában pedig a bizarr és titokzatos körülmények miatt került az olasz lapok és a közvélemény érdeklődésének középpontjába. 

A grófnő még január 8-án este indult fürödni egyetlen fürdőköpenyben a tengerpartra Genova közelében található villájából, de soha többé nem tért vissza. Az olasz hatóságok és a grófnő volt élettársa nagy erőkkel keresték, de a több heti kutatás során nem találtak egyebet, mint a hátán hosszan felhasadt fürdőköpenyt. Két sétálni indult turista azonban január végén a franciaországi Hyeresben – csaknem négyszáz kilométerre a por-tofinói villától, ahol Agusta grófnő eltűnt – egy, a tengerben hánykódó holttestre lett figyelmes. Mivel Agusta grófnő eltűnésének Franciaországban nem kelt olyan híre, mint Liguriában, a tetem előkerülése csak több napos késéssel jutott az olasz hatóságok tudomására. A tengerben a holttest azonosíthatatlanná torzult, feje és lábai pedig teljesen szétroncsolódtak; a grófnő öccse, Domenico Vacca, azonban szüleik jegygyűr?i alapján, amelyeket Agusta viselt, azonosította nővérét. A fiatal Francesca Vacca fotómodellként szépsége és zabolátlan természete révén került ismeretségbe vezető üzletemberekkel és politikusokkal, majd a húsz évvel idősebb Corrado Agusta grófhoz, a helikoptergyártó milliárdoshoz ment feleségül. A gróf halála után mindent megmozgatott, hogy az 536 millió dollárt érő hagyaték kizárólagos örököse lehessen, de nem járt sikerrel, s be kellett érnie két és félmillió dollárral, valamint néhány luxusvillával. Az özvegy botrányos életvitelével tette ismertté a portofinói kúriát – ekkoriban a szocialista miniszterelnök, Bettino Craxi is rendszeres vendége volt. Craxi a kilencvenes évek elején Tunéziába menekült a "Tiszta kezek" korrupcióellenes kampány során ellene kimondott ítéletek elől, Agusta grófnőt és élettársát pedig Mexikóból toloncolták haza a hatóságok, miután kiderült: a korrupt miniszterelnök az ő segítségükkel "mosta át" illegális forrásokból szerzett pénzét. Az özvegyet letartóztatták, és tizenöt hónapos börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után életvitele a "megszokott kerékvágásba" tért vissza.

Halálesetének körülményei távolról sem tisztázottak, az ügy rejtélyei várhatóan még hosszú ideig ébren fogják tartani a szenzációéhes közvéleményt. A hivatalosan kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy az áldozat tüdejében nincs víz, a halál tehát azelőtt következett be, mielőtt a test a vízbe került. A francia orvos szerint az áldozatot zuhanás ölte meg. Ezt támasztaná alá azok vallomása is, akik az eltűnés éjszakáján a villában tartózkodtak: elmondásuk szerint Agusta aznap is az utóbbi években "megszokottá vált" depressziós rohamának hatása alatt hagyta el a házat, s könynyen megcsúszhatott egy sziklaszirt peremén, a tetemet pedig az erős áramlatok sodorhatták a francia partokig. 

Ennek azonban több tény is ellentmondani látszik: a rendőrség szakértői nem találtak balesetre utaló nyomokat a villa közelében lévő tengerparti sziklákon, az orvosi szakvélemény szerint pedig a tetem nem volt nyolc napnál hosszabb ideig a tengerben, tehát mintegy hat nappal nem tudunk "elszámolni". Továbbá a holttestről hiányzik Agusta több mint húszmillió líra érték? aranyórája, amelyet sosem vett le, és a biztonsági kapocs miatt nem is eshetett le róla. Mivel az öngyilkosságot a legközelebbi hozzátartozók is valószínűtlennek tartják, többen – így az ügyben eljáró francia rendőrök is – gyilkosságot feltételeznek, s az ötszázmilliárd líra (hetvenmilliárd forint) érték? örökséget tartják a legfőbb indítéknak. Ez azonban sokak számára jelenthetett ösztönzést, noha a genovai jegyző szerint, akinél Agusta végrendelkezett, egyik hozzátartozó vagy közeli ismerős sem lehet elégedetlen a testamentummal.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!