hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pornó-gate a Fehér Házban

2000. 08. 19.
Egy számítógépes rutinellenőrzés fényt derített arra, mire is használják komputereiket munkaidő alatt az amerikai elnöki adminisztráció tagjai. A Fehér Ház tavaly egyszer már megrovásban részesítette számos alkalmazottját, amiért pornóképeket töltöttek le a kormányzat számítógépeire. Akkor mindenki azt gondolta, a probléma ezzel megoldódott. Az AP hírügynökség beszámolója szerint egy múlt heti ellenőrzés során azonban kiderült: korántsem sikerült végleg megálljt parancsolni a kormányhivatalnokok "játszadozásainak".

A botrányról az első jelentések akkor érkeztek, amikor egy, a "millennium-vírus"
után nyomozó számítógépes cég felfedezte, hogy a Fehér Ház alkalmazottjai nagy
mennyiség? keménypornó – homoszexuálisok közötti, valamint kiskorúakkal, illetve
állatokkal folytatott szexuális érintkezéseket ábrázoló – videofelvételeket töltenek
le az internetről. A leleplezésre egyébként a Clinton elnök elleni vádemelési eljárás
idején került sor. A fehér házi rendszerbe csak ezt követően kerültek be olyan
biztonsági szűrők, amelyek megakadályozzák az alkalmazottak hozzáférését a
kritikus weboldalakhoz, amint most kiderült nem teljes sikerrel. A tavalyi esetet követően
"egy sor fehér házi alkalmazottat megrovásban részesítettünk, egyet pedig felfüggesztettünk
az állásából" – nyilatkozta a Fehér Ház szóvivője, Jake Siewert, hozzátéve:
nem tömeges jelenségről, hanem csupán "egyedi esetekről" van szó.

Clinton elnök egyik tanácsadója, a személyzeti osztály vezetője, Bob Nash talán éppen
ezért most határozott fellépést sürget: "Mindenkit ki kellene rúgni, aki ilyesmit
tesz. Aki a kormány számítógépeit és idejét pornófilmek megnézésére használja,
azt azonnal ki kellene rúgni – bárki legyen is az. Bárki, a vezérkari főnöktől
kezdve lefelé."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!