hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lexa bújócskája
Gengszter vezette a titkosszolgálatot

2000. 07. 29.
Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter az eddig öszszegyűlt nyomozati anyagra hivatkozva a héten kijelentette, úgy tűnik, éveken keresztül egy "valóságos gengszter ült a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatói székében". A több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsított Ivan Lexa egy ideje bújócskát játszik a hatóságokkal, most éppen a rendőrség információi szerint külföldön tartózkodik. Lexa ellen hosszas huzavona után, július elején adtak ki nemzetközi körözést, ám a parlamenti képviselők csak a nyári szabadságuk után érnek rá szavazni arról, hogy felfüggesztik-e a képviselő mentelmi jogát.

Ivan Lexa a Vladimír Meciar és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nevével
fémjelzett kormányzati ciklusban állt a titkosszolgálat élén Szlovákiában. Az
1998-as kormányváltás után az ifjabb Michal Kovac, korábbi köztársasági elnök fiának
elrablása és külföldre hurcolása ügyében, valamint egyéb bűncselekményekben első
számú gyanúsítottá lépett elő.

A büntető eljárás lefolytatását azonban hátráltatta, hogy Vladimír Meciar, aki
kormányfői megbízatásának lejárta előtt az államfői poszt megüresedésével egy
ideig az elnöki jogköröket is átvette, amnesztiát hirdetett az ügyben. Ráadásul a
98-as választások után Meciar képviselői mandátumáról is lemondott Lexa javára,
aki így mentelmi jogot élvezve már duplán biztonságban érezhette magát. Mikulas
Dzurinda kormányfő azonban hivatalba lépése után szintén egy ideig az államfői
jogköröket gyakorolva visszavonta az amnesztiát, lehetőséget adva így a felelősségre
vonásra. Az emberek biztonságérzetét és az igazságszolgáltatásba vetett hitét nem
kis mértékben befolyásoló ügy azóta alkotmánybírósági döntést is megélt. A
Lexa-ügyben mára hatezer oldal rendőrségi ügyirat gyűlt össze.

Tavaly már úgy tűnt, hogy megteremtődött az esély az ügy lezárására, mivel a
parlament a volt SIS-főnököt megfosztotta mentelmi jogától és a rendőrség vizsgálati
fogságba helyezte. Lexa mosolyogva vonult a börtönbe, fogkeféjét lobogtatva, amit aztán
túl sokáig nem kellett használnia, mivel az illetékes bíró rövid idő múlva
szabadlábra helyezése mellett döntött.

Ezután a nyomozóhatóság határzárat rendelt el Lexa ellen, de diplomata útlevelét,
mint kiderült, csak most júliusban érvénytelenítették. Ettől függetlenül, a belügyminiszter
nyilatkozata szerint csak illegálisan hagyhatta el az országot. Erre, a héten nyilvánosságra
hozott bizonyítékok alapján már kétszer is sor került. Tavaly ősszel biztosan
Grenadában volt, ahol megpróbálkozott az állampolgárság megszerzésével, ugyanakkor
tanúvallomások bizonyítják, hogy ez év első felét újra Szlovákiában töltötte.

Júniusban valószínűleg ismét külföldre távozott, tartózkodási helyéről a rendőrségnek
vannak hírei, ezek azonban egyelőre még titkosak. A július eleji országos, majd
nemzetközi körözés kiadására azután került sor, hogy Lexa másodszor sem jelent
meg a törvényszéki orvosszakértők előtt, akiknek azt kellett volna eldönteni, egészségügyi
állapota lehetővé teszi-e, hogy ismertessék vele az ellene lefolytatott vizsgálat
eredményeit. A büntető eljárást folyamatosan lassítja az is, hogy minden egyes
esetben külön kell kérni a mentelmi jog megvonását. A parlament eddig tizenötször
szavazott a kérdésben, most következne a tizenhatodik döntés, amely lehetővé tenné
letartóztatását, akár külföldön is. Erre azonban várni kell, mivel a képviselők
szabadsága miatt leghamarabb is csak augusztus 20-a után lehet szó az ülés öszszehívásáról.
Ladislav Pittner úgy véli, Lexa szökését az orosz maffia segíti, sőt szerinte a
volt SIS-igazgató múltbeli tevékenysége mögött is alvilági érdekek sejthetők. Szóba
került Szemjon Mogiljevics neve is, és a belügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy az
általa vezetett, Kelet-Közép-Európában állítólag politikai célokat is kitűző
csoport állt vagy áll Lexa mögött. A politikus szerint Lexa szökése a hatóságok
eredményes munkájának bizonyítéka, hiszen bizonyára okkal fél a felelősségre vonástól.
Hozzátette, nem kell hisztériát csapni akörül, hogy el tudta hagyni az országot,
hiszen Szlovákia nem rendőrállam, aki menni akar, az el tud szökni, ugyanakkor, ha
meglesz a nemzetközi elfogatóparancs, szerinte nem lesz gond Lexa hazahozásával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!