hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kína is megelőzte Magyarországot
Független keresztény tv-csatorna indul Pekingben

2000. 07. 22.
"A kínai hatóságok engedélyezték számunkra a műholdas közvetítést" – tájékoztatta lapunkat a világ legnagyobb keresztény televíziós hálózatának tartott amerikai Trinity Broadcasting Network (TBN) szóvivője, J. May, aki elmondta: az elmúlt években kezdeményezték több kelet-európai országban – köztük Magyarországon is – hasonló adások megindítását, ám a hatóságok több esetben elzárkóztak a független keresztény műsorszórás engedélyezésétől. "Az Európai Unió tiltja a szólásszabadság, közte a vallási vélemények szabad közlésének korlátozását, így a magyar kormány sem folytathatja sokáig a diszkriminatív magatartását e területen" – hívta fel a figyelmet a TBN szóvivője.



A TBN központja. Öt világrészre sugároznak

A TBN-t 1973-ban alapította Paul Crouch tiszteletes. A texasi evangéliumi keresztény
lelkész televíziós hálózata jelenleg több mint 500 állomással rendelkezik az Egyesült
Államokban, emellett több műholdról – köztük közvetlen adást sugárzó, úgynevezett
DBS műholdról is – közvetítik műsoraikat. Két éve megkezdték az internetes műsorszórást
is, így programjuk – akár tetszik az állami hatóságoknak, akár nem – eljut
Kelet-Európába is.

A szóvivő nagy eredményként értékelte, hogy a vallásszabadság terén gyakran
elmarasztalt pekingi vezetés elsőként a TBN számára tette lehetővé a vallási műsorok,
köztük evangéliumi istentiszteletek és bibliai ismeretterjesztő műsorok közvetítését.


"Billy Graham módszerét szeretnénk követni, aki számára nem létezik zárt társadalom:
hisz abban, hogy az evangéliumot a Föld minden nemzetében hirdetni kell.

A kínai nyitást gondos tárgyalások előzték meg, és bízunk abban, hogy a műholdas
sugárzás mellett – amely jelenleg elsősorban a nagyvárosokban elérhető –
hamarosan földi állomásokon keresztül is elérhetjük a kínai embereket, akik között
a becslések szerint 80-100 millióra tehető az újjászületett evangéliumi keresztények
száma" – mondta May, és hozzátette: műsoraikat úgy állítják össze, hogy
azokkal a nemzetek közötti tolerancia erősítését is szolgálják.

A TBN legtöbb műsorát saját stúdióiban készíti. Az evangélium hirdetése mellett
talkshow-k, koncertek, gyermekműsorok szerepelnek programjukon, de rendszeresen
foglalkoznak közéleti témákkal is. Nemcsak tévéstúdiókban dolgoznak: 1999-ben nagy
feltűnést keltett, amikor a produkciójukban készült mozifilm, az Omega Kód a bemutatását
követő héten az első tíz közé került az amerikai nézettségi listákon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!