hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ifjú Blair botlása

2000. 07. 08.
Londonban a Scotland Yard rendőrei őrizetbe vették Tony Blair brit miniszterelnök idősebbik fiát. A 16 éves Euan Blair részegen hevert az egyik londoni téren, ahol korábban barátaival az év végi vizsgaidőszak befejezését ünnepelték. A buzgó vallásosságáról ismert Blair házaspár nemrég ünnepelte a média nagy érdeklődésétől kísérve negyedik gyermeke születését.

Az ifjú Blair olyan rossz állapotban volt, hogy a rendőrjárőr mentőt hívott a
fiatalemberhez. A CNN hírtelevízió úgy értesült, hogy a mentők magatehetlen állapotban
találtak rá a fiúra. Nem szállították kórházba, a közeli rendőrőrsre kísérték
be. Euan Blair itt ráadásul hamis nevet, címet adott meg a rendőröknek, és korát is
letagadta. Hajnalban vádemelés nélkül hazakísérték a Downing Street-i miniszterelnöki
rezidenciára.

Kiskorú lévén, szüleivel kell később megjelennie a rendőrőr-sön, ahol döntenek
majd a büntetésről, amely lehet figyelmeztetés, de vádat is emelhetnek ellene közösségellenes
magatartás miatt. Euan Blair a nap folyamán a miniszterelnöki szóvivőn keresztül
hangoztatta, mennyire sajnálja a történteket.

Euan letartóztatása a lehető legrosszabbkor jött Tony Blairnek. Kormányára hatalmas
nyomás nehezedik, hogy tegyen hatékony lépéseket az elszaporodott utcai bűncselekmények
megfékezésére. Blair két nappal az eset előtt Anglia rendőrfőkapitányaival
megtartott tanácskozásán felszólított, hogy vezessenek be nagy összeg? helyszíni bírságot
többek között a részeg rendbontókkal szemben. Ezt ugyan elvetették, de engedélymegvonást
fontolgatnak az ittasokat kiszolgáló pubok esetében, italárusítási tilalmat
terveznek nagy tömegeket megmozgató események idejére.

Gyermeket nevelni valószínűleg keményebb feladat, mint egy országot igazgatni - vélte
Tony Blair brit kormányfő, aki a hit jövőjéről Brightonban megrendezett konferencia
vendége volt. Beszédében méltatta az olyan értékeket, mint a tolerencia, a család,
a gyerekek helyes nevelésére való törekvés. Majd az eredeti beszédétől eltérve
kijelentette: "Miniszterelnöknek lenni kemény munka, de mindig is azt tartottam, hogy
szülőnek lenni még keményebb feladat. Nem mindig sikerül az, amit elterveztünk. De a
család számomra fontosabb bármi másnál."

Nem a brit kormányfő az egyedüli szülő, aki szembekerült a tini italozás problémájával,
az utóbbi években ugyanis folyamatosan nő azon tizenévesek száma, akik a kórházi
kijózanítóban kötnek ki egy barátokkal átmulatott éjszaka után.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének egy közelmúltbeli felmérése szerint Európában
a dán és az angol fiatalok a legnagyobb alkoholfogyasztók a 16–24 éves korosztályban.
Sőt a szigetországban már a 11–15 évesek egy része is rendszeresen fogyaszt
alkoholt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!