hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Putyin nem hívta a pápát

2000. 06. 10.
Az amerikai elnök még Moszkvában volt, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök Olaszországba és a Vatikánba látogatott. A Szentszék szerint Putyin segítséget kért Oroszország európai integrálásához, míg Giuliano Amato olasz miniszterelnöknek javasolta, hogy Európa és Oroszország állítson fel közös rakétavédelmi rendszert.



Vlagyimir Putyin orosz elnök a vatikáni gárda előtt. Évezredes szakadék
     Fotó: Reuters

Az orosz elnök és a pápa megbeszélésein meglepetést okozott, hogy Putyin nem
újította meg II. János Pál moszkvai meghívását, amelyet eredetileg Mihail Gorbacsov
adott át, és később Borisz Jelcin is megerősített. Bár a magas rangú vatikáni
tisztviselők szerint máig érvényben van a meghívás, a katolikus egyházfő
oroszországi útjához II. Alekszij moszkvai pátriárka beleegyezése is szükséges
lenne. A pátriárka viszont, egyes sajtóértesülések szerint, "hisztérikusan"
fogadta a meghívás hírét. A pravoszláv főpapok nehezményezik ugyanis, hogy a
hagyományosan az ő fennhatóságuk alá tartozó területeken a katolikusok térítenek.

A római katolikus és az ortodox irányzat 1054-ben vált külön az egyházszakadás
során, és a két irányzat vezetői azóta nem találkoztak egymással. Több mint 900
év után a II. vatikáni zsinat felcsillantotta a közeledés lehetőségét, de a
kommunizmus összeomlását követően ismét ellenséges lett a viszony. A megfigyelők
szerint a moszkvai egyházfő tiltakozásához az is hozzájárult, hogy a pápa a
Szentév eseményei között különleges hangsúlyt adott a fátimai látomások
évfordulós ünnepségeinek. Mint ismeretes, a pásztorgyermekeknek 1917-ben átadott
üzenetében egy Szűzanyaként bemutatkozó lény Oroszországot jelölte meg a világ
válságainak fő okozójaként. A globális katasztrófát a fehér ruhás asszony
szerint csak az akadályozhatná meg, ha Oroszország "megtér" – vagyis az
általánosan elterjedt vatikáni értelmezés szerint visszatér Róma fennhatósága
alá.

Bár az elmaradt invitálás miatt nem hozott fordulópontot Putyin látogatása a
pápánál, az mégis figyelemre méltó, hogy az új orosz elnök beiktatása utáni
első külföldi útja a Vatikánba vezetett.

II. János Pál egyébként a diplomáciai események mellett a héten időt szakított az
újságírók lelkigondozására is. A szakma több ezer képviselője előtt Rómában
kifejtette: az újságírást az igazság közlésére irányuló, "szent" feladatnak
kell tekinteni. A pápa szerint nem szabad, hogy a nyereségvágy hajtsa az
újságírókat, és "a szabadság, beleértve a sajtószabadságot is, nem abszolút.
Az embertársaink méltóságának és szabadságának tisztelete határt szab neki" –
tette hozzá a katolikus egyházfő. A Vatikán szerint az újságíróknak "küzdeniük
kell a sürgetés és az azonnali hírközlés diktatúrája ellen".

További cikkeink:

A Bill–Vlagyimir show árnyai

Clinton "pere" Oroszországban

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!