Az ellenzékhez tartozó Slota botrányos viselkedése, szenvedélyes magyar- és
romaellenes indulatai, részegen elkövetett "csínytevései" már régen kényelmetlenné
tették a személyét, jóllehet pártja nem elsősorban ezért tartja őt alkalmatlannak
az elnöki posztra. Idei botrányai közül emlékezetes, hogy egyszer részegen, a vendégek
előtt végigvizelte egy étterem teraszát, egyszer pedig – szintén részegen – arra
buzdította a hallgatóságát, hogy üljenek harckocsikra, és "tegyék a földdel
egyenlővé Budapestet". Utóbbi miatt, nemzetgyalázás és fajok, nemzetiségek elleni
uszítás gyanújával rendőrségi vizsgálat indult ellene.
A vizsgálat megállapításai alapján a rendőrség a bűnvádi eljárás megindítása
érdekében Slota mentelmi jogának megvonását kérte a parlamenttől. A százötven tagú
parlament két hete úgy döntött, nem vonja meg Slota mentelmi jogát, kiadatása
mellett csupán tizenkilenc honatya szavazott. Egy hét múlva viszont Slota pártja tisztújító
közgyűlésén megbukott, s egy további hétnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy csütörtökön
a szavazásban résztvevő nyolcvankét honatya – egy tartózkodás és két
ellenszavazat mellett – Ján Slotát az egyik legfontosabb parlamenti bizottság, a
titkosszolgálatokat felügyelő testület elnöki posztjáról is leváltsa. Slota a csütörtöki
szavazáson nem volt jelen.
Csúfolódó levélben közölte a honatyákkal, hogy Zsolna városában, melynek ő a
polgármestere, napokon belül megkezdődik az a sajtóper, amelyet a legnagyobb példányszámú,
s Budapest lerombolására buzdító mondatait elsőként közlő szlovák napilap ellen
indított. Slota azt állítja, hogy a lap hazudott, kijelentését csak a "parlament fújta
fel". Érdekes, hogy nem tett említést a szlovák rádiókról, amelyek adásaiban számtalanszor
hangzott el kijelentéseinek hiteles hangfelvétele. A Twist Rádió – Slotát gúnyolva
– hónapokon át naponta ugyanabban az időpontban, a déli hírmagazin előtt lejátszotta
az emlékezetes mondatokról készült hangfelvételt.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »