A miniszterelnök útja nem volt zökkenőmentes. Az első akadály Ferihegyen
jelentkezett, ahol a kormányjáratokra előírt biztonsági átvizsgálás miatt a gép
csupán késve indulhatott el Budapestről. A késés miatt a londoni Heathrow repülőtéren
a küldöttség negyven tagja lekéste a kanadai csatlakozást: az Air Canada légitársaság
ugyanis már csak Orbán Viktort, feleségét és egy kísérőjét engedte fel a járatára.
A kíséret Heathrow-n rekedt tagjai csak csütörtökön csatlakozhattak a magyar
miniszterelnökhöz, aki az MTI tudósítójának elmondta: reméli, hogy a Malév vezérigazgatója
a felelősség megállapítására megteszi a szükséges lépéseket.
A Magyar Rádió értesülése szerint a következő megpróbáltatás Kanadában várt a
magyar küldöttségre: a delegációt kísérő gépkocsikonvojban ugyanis csütörtökön
többen is karamboloztak. A hír szerint a miniszterelnököt szállító autót nem érte
sérülés. A kanadai királyi rendőrség szóvivője elmondta: a szolgálat történetében
most történt első ízben a csütörtökihez hasonló incidens. (Hetek)
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »