hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kereszténygyűlölő ámokfutása Texasban

1999. 09. 18.
Újabb megrázó vallásellenes bűncselekmény történt az Egyesült Államokban. Egy középkorú fegyveres tüzet nyitott a texasi Fort Worth városban egy baptista gyülekezetben imádkozásra összegyűlt emberekre. A terrortámadásban heten életüket vesztették és tucatnyian megsebesültek, a merénylő az ámokfutás után magával is végzett. A támadásra az országszerte megtartott közös imanapon került sor, amelyen hívő diákok iskolájuk zászlója köré állva imádkoztak az ország és iskolájuk boldogulásáért.



Elszállítanak egy áldozatot a Fort Worth-i Wedgewood baptista templomból. Imádkozás
közben érték a golyók    Fotó: MTI

A 47 éves támadó, Larry Gene Ashbrow röviddel este hét óra után lépett be a
Wedgwood Baptista Gyülekezet ajtaján. Szemtanúk szerint először cigarettára gyújtott,
majd fegyverét elővéve mintegy negyven lövést adhatott le, miközben trágárul káromkodott,
és szidta a baptista hitet. A teremben lévő százötven ember sikoltozva keresett menedéket.
A hét halott közül legalább hárman tinédzserek voltak. További hét embert a helyi
kórházban kezelnek, közülük ketten kritikus állapotban vannak.

"Töltényhüvelyek, tárak hevertek mindenfelé, a falon vérnyomok" – mondja David
Ellis, a Fort Worth-i rendőrség szóvivője. Dax Hughes, a baptista közösség ifjúsági
pásztora több tanúval egybehangzóan elmondta, hogy a támadó fekete bőrdzsekit
viselt. "Jó erősen berúgta az ajtót, hogy mindenki tudja, hogy megjött, aztán
elkezdett lövöldözni – mondta Hughes. – Aztán leült az utolsó sorba, és fejbe lőtte
magát." A 17 éves Christy Martin a helyi televíziónak elmondta, hogy a gyilkos "nagyon
nyugodt volt, normálisnak nézett ki és cigarettázott".

A 12 éves Chris Applegate visszaemlékezése szerint éppen zenekari próbán voltak,
amikor a fegyveres berontott a terembe. "Egy dal közepén tartottunk, amikor ez a fazon
kinyitja az ajtót, és lő egyet. Azt hajtogatta, hogy maradjunk nyugton. A padok mögé
bújtunk le, de még lőtt vagy tízszer. Aztán valaki elkiáltotta magát, hogy futás!,
és mindnyájan elkezdtünk futni."

A tizennyolc éves Rachel Shipp egyik barátnője áldozatul esett a támadásnak, egy másik
súlyosan megsebesült, egy harmadik pedig eltűnt. "Sokkos állapotban vagyok" –
nyilatkozta Shipp a Dallas Morning News újságnak a merénylet másnapján, hozzátéve:
"Az ember azt gondolná, hogy egy gyülekezet a legbiztonságosabb hely a gyerekek számára,
különösen itt Wedgwoodban. Ez az a hely, ahol az ember Istent dicséri."

A mostani lövöldözés tragikus folytatása a faji, illetve vallási gyűlölettől
motivált gyilkosságoknak Amerikában. 1997 decemberében Paducában a 15 éves Michael
Carneal szintén egy imacsoportra nyitott tüzet, három osztálytársát ölte meg. Idén
április tizenötödikén – Adolf Hitler száztizedik születésnapján – az amerikai
Denver melletti Littletown városban a tizenhét éves Dylan Klebold és a tizennyolc éves
Eric Harris viharkabátban és álarcban, állig felfegyverkezve besétáltak iskolájukba,
és tizenöt tanulót meggyilkoltak, majd önmagukat is agyonlőtték. A tinédzser
gyilkosok itt is harsányan gúnyolták hívőnek ismert osztálytársaik meggyőződését,
miközben hidegvérrel mészároltak tovább.

A rasszista Buford O. Furrow idén augusztus 10-én nyitott tüzet egy zsidó közösségi
házra Los Angelesben. Furrow egy Fülöp-szigeteki származású postai alkalmazottat
meggyilkolt, három óvodáskorú gyermeket és egy tinédzsert, egy felnőttet pedig
megsebesített.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!