hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Barak bátor lépéseket ígér
Régi nevek az új kormányban

1999. 07. 10.
Negyvenkét nappal az izraeli választások eredményhirdetését követően, de még a törvény szabta határidőn belül letette az esküt Ehud Barak, Izrael tizedik miniszterelnöke. A knesszetben elhangzott első beszédében a kormányfő megfogadta, hogy bátor lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy véget vessen az arab–izraeli konfliktusnak. Felszólította Háfez Aszszad szír elnököt, hogy működjön együtt vele a béke érdekében. Barak ígéretet tett arra is, hogy az izraeli hadsereg egy éven belül kivonul Libanonból.



Ehud Barak átveszi a hadügyi tárca vezetését elődjétől, Mose Arensz tábornoktól.
Az ex-vezérkari főnök miniszterelnök nem adja ki kezéből a hadsereg irányítását
    Fotó: MTI

Az új kormányban sok az ismerős név: Simon Peresz egykori miniszterelnök a közel-keleti
térség együttműködéséért felel, míg az oslói megegyezés másik kulcsembere,
Joszi Beilin az igazságügyi tárcát kapta. A külügyeket viszont a jobboldalról
indult David Levy irányítja majd. Egy másik ex-Likud politikus, Jichák Mordeháj tábornok
viszont kénytelen volt megelégedni a közlekedési tárcával. A vallási pártok, köztük
az erős parlamenti képviselettel rendelkező Sasz nem jutottak "fajsúlyos" tárcákhoz,
ellentétben Nátán Scsaranszkijjal, aki belügyminiszter lett. A hosszú alkusorozat után
közel kétharmados többséggel megszavazott új kormány fő feladatának a térség
stabilitásának megteremtését tekinti.

"Az a feladatunk, hogy befejezzük a munkát, és egy átfogó békét eszközöljünk
ki a Közel-Keleten. Kötelességünk saját magunk és gyermekeink érdekében, hogy bátor
lépéseket tegyünk az arab–izraeli konfliktus megszüntetése felé, hogy Izrael megerősödhessen.
Az arab országoknak tudniuk kell azt, hogy csak egy erős és biztonságos Izrael tud békét
teremteni. Felszólítom a térség politikai vezetőit arra, hogy ragadják meg kinyújtott
kezünket, hogy megteremthessük a bátrak békéjét egy olyan térségben, amely olyan
sok háborút, vért és szenvedést látott már" – mondta Ehud Barak.

Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy odahaza az oktatás erősítésén és az erőszak
megakadályozásán fog fáradozni. Hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem továbbra is Izrael
egy és oszthatatlan fővárosa marad, izraeli fennhatóság alatt.

Barak pénteken Kairóban találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, vasárnap pedig
Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Az izraeli miniszterelnök szóvivője szerdán azt
is elmondta, hogy Barak rövidesen a jordániai Abdullah királlyal is tárgyalni fog, és
tíz napon belül elutazik az Egyesült Államokba, ahol Bill Clinton amerikai elnökkel
és más amerikai tisztviselőkkel folytat majd megbeszéléseket.

Barak hangsúlyozta, hogy a béke csak négy pilléren tud megállni: az Egyiptommal, a
Jordániával, a Szíriával és Libanonnal, valamint a palesztinokkal megkötött békén.
Egyiptommal és Jordániával Izrael már aláírta a békeszerződést, így a maradandó
béke megteremtéséhez már csak két lépésre van szükség, jegyezte meg Barak. "Készen
állunk arra, hogy együttműködjünk, és megvalósítsuk a bátrak békéjét" – válaszolta
Arafat, visszhangozva Barak szavait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!