hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa parlamentet választ
Show-biznisz és erotika a kampányban

1999. 06. 14.
Hétvégén az Európai Unió arra jogosult állampolgárai a szavazóurnákhoz járulnak, hogy a világ egyetlen közvetlenül megválasztott, többnemzetiség? parlamentjének összetételéről szavazzanak. A tizenöt tagállam szavazóinak ez az egyetlen beleszólási lehetősége abba, hogy milyen törvények szülessenek a jövőben az Európai Uniót érintő kérdésekben. Az Európa Parlament ugyanis az unió egyetlen demokratikus fóruma, s ilyen intézményként több mint 370 millió embert képvisel a kontinensen.

Az állampolgárok többsége azonban a választásokat arra használja fel, hogy saját
nemzeti kormányáról mondjon ítéletet, másokat pedig egyáltalán nem érdekel a
szavazás. A legutóbbi, 1994-es voksoláskor az Egyesült Királyságban, Hollandiában
és Portugáliában a szavazatra jogosultaknak mindössze 35 százaléka szavazott. A széles
körben tapasztalható közönyhöz talán az is hozzájárul, hogy a parlament és képviselői
pazarlással, túlzott költekezéssel, pénzügyi visszaélésekkel vádolhatók. Az előzetes
közvélemény-kutatások szerint az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb a szavazni
kívánók száma.

Az egyszerre tizenöt országban folyó választási kampány lassan a végéhez közeledik,
s stílusában merőben eltér az eddigi kampányoktól. A kampányszervezők ugyanis attól
tartva, hogy ismét csekély lesz az érdeklődés, a show-biznisz elemeit vonultatták
fel azért, hogy az urnákhoz csalogassák az állampolgárokat. A legtöbb párt nem
politikai meggyőzéssel próbálja rávenni az embereket, hogy elmenjenek szavazni. A
londoni The Times összeállítása szerint Olaszországtól Írországig a választási
plakátok, reklámok a figyelemfelkeltés céljából többnyire erotikus jellegűek, talán
csak a németországi kampányban maradnak a férfiak öltönyben. Más reklámokban színészek,
énekesek és más hírességek igyekeznek elnyerni a választók kegyeit. Például Írország
híres énekesnője, Dana is parlamenti székért kampányol. Anke van Dermeersch, aki korábban
elnyerte a Miss Belgium címet, szintén indul a választásokon a Flamand Liberális Párt
színeiben. Választóinak megígérte, ha bekerül, hálából levetkőzik a nagy nyilvánosság
előtt. Maga az Európai Parlament is kampányol, mégpedig az erotikus popvideókról elhíresült
amerikai Music TV-ben szerepelteti reklámjait. Olaszországban Gina Lollobrigida az új
Demokrata Párt színeiben kíván megmérkőzni a parlamenti székért. A hetvenegy éves
színésznő kampányában egy erősebb Európáért szállt síkra, s elmondta, leendő képviselői
mandátumát arra akarja majd felhasználni, hogy "minden nőnek átadhassa tapasztalatát
és tudását". Honfitársa, Franco Zeffirelli, a világhír? filmrendező is elindult
a versenyben, Finnországban pedig Ari Vatanen, világbajnok autóversenyző kampányol a
finn konzervatívok színeiben.

Hírességekben tehát nincs hiány az idei választási kampányban, egyesek szerint
azonban a kampányszervezők a show-biznisz elemeit arra használják fel, hogy eltereljék
az emberek figyelmét az unió egyetlen demokratikus testületében felmerült politikai

vákuumról. A páneurópai politikai csoportok több munkahelyet, nagyobb demokráciát
ígérnek a választóknak, s visszatérő szlogenjük szerint "közelebb akarják hozni
Európát az állampolgárhoz".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!