hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Esélyt az emberi méltóságnak

1999. 06. 26.
Bill Clinton amerikai elnök, aki balkáni körútja során ellátogatott a stenkovecsi menekülttáborba is beszédeiben újra hangsúlyozottan elítélte a vallási illetve etnikai alapon történő diszkriminációt és egy békés Európa kiépítését szorgalmazta. "Milosevics számára nincs jövő Európában véget ért a normális emberi különbségeket embertelenül kezelő politikája" – nyilatkozta Clinton Németországban. még balkáni körutazása előtt.

A felesége és lánya társaságában utazó elnök, akinek sikerült az Európai Unió
támogatását is megnyernie a Balkán helyreállításához, úgy véli: "egységes,
demokratikus Európát kell kiépíteni, amely a történelem során most először válhat
békéssé".

Útja során az olaszországi avianói légibázison Clinton dicséretben részesítette
az amerikai pilótákat a tizenegy hetes légitámadás ideje alatt tanúsított kitartásukért,
amellyel ki tudták kényszeríteni Jugoszláviától a Nyugat béketervének elfogadását.
"Újból és újból kockára tették az életüket annak érdekében, hogy ártatlan
civileket mentsenek meg, és véget vessenek az etnikai tisztogatásnak. Köszönet ezért
a nemes helytállásért" – mondta az elnök. A Koszovóba belépésre várakozó
csapatok figyelmét pedig arra hívta fel: fontos feladat vár rájuk annak megmutatásában,
hogy félre kell, és félre is lehet tenni az emberi gyűlöletet. "A különböző
vallású és etnikumú emberek képesek együtt élni, ha tiszteletben tartják egymásban
az Isten által mindenkinek biztosított emberi méltóságot" – hangsúlyozta.

Miután találkozott Rexhep Meidani albán és Milo Gyukanovics montenegrói elnökkel,
Clinton a szlovén fővárosba, Ljubljanába utazott, ahová személyében a Jugoszláviától
1991-ben történő elszakadás óta most első ízben látogatott amerikai elnök. Jelenlétét
az ország függetlenségének s önálló létezésének még nagyobb fokú elismeréseként
értékelték Szlovéniában.

Az amerikai elnök körútja során megállt Stenkovecsben, ahol 30 ezer menekült hősnek
kijáró fogadtatásban részesítette. A menekülttáborból a légitámadások befejeztét
követően egyébként már 20 ezren visszatértek otthonukba.

Clinton ezt követően továbbutazott a macedón fővárosba, ahol Kiro Gligorov elnökkel
találkozott. Gligorov hangsúlyozta: szükségesnek tartja az amerikai jelenlétet a Balkánon
– hiszen a boszniai és a koszovói harcok is pontosan ezt az igényt erősítették
meg. A macedón parlamentben tartott beszédében Bill Clinton kiemelte: "az önök támogatása
nélkül a NATO nem lett volna képes elérni ezt az eredményt". Az Egyesült Államok
a Jugoszláviából 1991-ben kivált Macedóniának eddig 72 millió dollár értékben
juttatott segélyeket, ám az amerikai elnök most újabb, ezúttal 12 millió dollár érték?
élelmiszersegélyre tett ígéretet a pénzügyi nehézségbe kerülő országnak, amely
a háború ideje alatt 140 ezer menekültnek nyújtott otthont. Clinton elnök ezzel is köszönetét
fejezte ki Macedóniának, amiért az a NATO segítségére sietett, és befogadta a menekülteket.
"Soha senkit sem szabad vallási vagy etnikai hovatartozása miatt diszkriminálni, megbüntetni,
elűzni vagy megölni" – hangsúlyozta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!