hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb írógyilkosság Teheránban

1998. 12. 19.
Egy száműzetésben élő iráni író azt állítja, hogy Iránban kézről kézre jár azoknak az értelmiségieknek a névsora, akiket el akarnak tenni láb alól. Faradzs Szárkuhi az eddig meggyilkolt öt értelmiségi halálát és másik három eltűnését a teheráni vezetés gyengeségének jeleként értelmezi. Az egyik iráni újság jelentése szerint az utóbbi hetekben történt politikai gyilkosságok hátterében azok a fundamentalista iszlám iráni körök állnak, melyek Khatami iráni elnök hatalmának gyengülését akarják ezekkel az akciókkal elérni.

Újabb ellenzékit találtak holtan a héten Iránban, miután az elmúlt hetekben három
ellenzéki írót és két politikai aktivistát gyilkoltak meg ismeretlen tettesek.
Khatami elnök utasította a rendőrséget a nyomozásra, és az első gyanúsítottakat már
le is tartóztatták. Ennek ellenére, mivel vádemelés eddig senki ellen nem történt,
Iránban sokakban felmerül a gyanú, hogy a gyilkosok a legmagasabb körök támogatását
élvezik. Eközben Irán világi írói között egyre nő a félelem, sokan elköltöznek
otthonról, és rejtekhelyekre húzódnak. Firuz Guran írót naponta rokonai szállítják
munkahelyére. "Valahányszor lépéseket hallok a lépcsőházból, a halál rémképe
villan fel előttem" – nyilatkozta az író egy hírügynökségnek.

A Zan nev? napilap egyetlen csoportot sem tett név szerint felelőssé az emberrablásokért
és gyilkosságokért, de bizonyos aktivistákat azzal vádolt, hogy alá akarják ásni
az iráni társadalom biztonságérzetét, mivel a nyitott társadalom nem elfogadható számukra.

Keményvonalas vallási vezetők Irán határain túl keresik a gyilkosságok elkövetőit.
A legfőbb vallási vezető, Ali Khomeini ajatollah hétfőn arra utalt, hogy az Egyesült
Államoknak része lehet a gyilkosságsorozatban. Véleménye szerint az amerikai hírszerzés
a bizonytalanságérzet keltésével próbálja hátráltatni Irán iszlám rendszerének
fejlődését. Az elmúlt napokban megsokasodtak a támadások Mohamed Khatami iráni elnök
ellen, aki a múlt hétfőn egyetemi hallgatókból álló sokaság előtt védelmébe
vette a szociális és politikai reformokat. Elemzők szerint az utóbbi hetekben történtek
a konzervatív tábor megerősödését jelzik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!