A 27 éves Darren Hickey korábban is dolgozott már külföldön. Szülei elmondása
szerint azért vállalta el a csecsenföldi kiküldetést, mert szeretett volna minél több
pénzt félretenni. Bár a rendes évi 20 ezer fontos fizetésük mellett csupán 5 ezer
font "veszélyességi pótlékot" kaptak, úgy gondolta, Csecsenföldön úgysem lesz
mire elköltenie a pénzét, így szinte az egész fizetését hazaviheti.
Az 58 éves Stanley Shaw új-zélandi állampolgárságú, feleségével és 4 éves kislányával
már egy ideje Angliában éltek. Otthonukban október 3-a óta sárga szalagok jelezték
a reményt, hogy a fogoly kiszabadul. Mára a szalagok eltűntek: anya és lánya
visszautaztak Új-Zélandba.
Rudolf Petschi orosz nyelvtudása folytán került bele a csapatba. A Királyi Híradósoknál
eltöltött szolgálati ideje során tanultakat tolmácsként és öszszekötő emberként
volt hivatott kamatoztatni. A 42 éves férfinek éppen nem volt munkája, így kapóra jött
neki a veszélyes ajánlat. A 46 éves Peter Kennedy nem állt a Granger Telecom alkalmazásában.
Korábban a Brit Telefontársaságnál dolgozott, és az itt szerzett műholdas
tapasztalatai miatt kapott rövid távú, alkalmi megbízatást a csecsenföldi telefonhálózat
kiépítésében.
A Csecsen Telecom az orosz invázió során tönkrement telefonvonalak helyébe új hálózat
kiépítésére kötött szerződést az angol céggel, amely óriási fantáziát látott
az üzletben. Ezért is vágott bele ebbe a 190 millió fontos beruházásba, annak ellenére,
hogy a brit külügyminisztérium az észak-kaukázusi térség veszélyességére
hivatkozva igyekezett lebeszélni erről. Ray Verth, a Granger Telecom elnöke úgy
nyilatkozott, hogy a dolgozókkal ismertették a kockázatot, amit ők önként vállaltak.
Az áldozatok silány körülmények között éltek Groznijban, a csecsen fővárosban.
Mindenütt szétlőtt, kiégett házak, a közbiztonság a nullával egyenlő. A négy férfi
közös lakásban, vasajtó mögött élt, biztonságukat a Csecsen Telecom által
kirendelt testőrök voltak hivatottak szavatolni. Az emberrablás ugyanis számos
fegyveres csoport virágzó jövedelemforrása. A hozzátartozókat egy ideig azzal
nyugtatták, hogy külföldi túszokat eddig még sosem öltek meg. A mítosz, miszerint a
nyugati állampolgárság bárki életét is megmenthetné a terroristáktól, örökre a
múlté.
Az áldozatok lakhelyét a támadók kifigyelték és testőreiket rövid tűzharcban ártalmatlanná
tették. A fegyverropogásra nemigen figyelt fel senki, beleértve az 500 méterre álló
rendőrörs emberrablás elleni különleges osztagát sem. A túszokat egy eldugott
faluba hurcolták, és 1 millió fontos (380 millió Ft) váltságdíjat követeltek értük.
A foglyok még meggyilkolásuk előtt alig egy héttel is kapcsolatba léphettek a cégükkel
és családtagjaikkal. Elmondásuk szerint a körülményekhez képest jól bántak velük.
A csecsen biztonsági erők néhány napja bejelentették: ráleltek az emberrablók búvóhelyére
és megteszik a kellő előkészületeket kiszabadításuk érdekében. A brit képviselők
szerint ez a bejelentés az őrültség kategóriájába tartozik, hiszen nyilván pánikba
ejtette a terroristákat, ami az ismert tragikus fejleményekhez vezetett. Szerintük
mindez jól tükrözi általában a csecsen közállapotokat és a hatóság hozzáállását.
Mivel a csecsen biztonsági erők lezárták a térséget, nem lehet biztosan tudni, történt-e
egyáltalán rajtaütés vagy bármiféle konkrét kiszabadítási kísérlet.
Az angol cég máris bejelentette: nem küld több alkalmazottat Csecsenföldre. Ehelyett
a Csecsen Telecom dolgozói utaznak majd Angliába, hogy a megfelelő kiképzést megkapják.
A londoni Daily Telegraph moszkvai tudósítója keserűen jegyzi meg beszámolója végén:
a csecsen emberrablók a négy áldozat életét fejenként 250 ezer fontra értékelték.
Ők a csecsenföldi kiküldetést ötezerért vállalták.
1998. 12. 12. (II/50)
