hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brit vendégmunkások tragédiája
Végzetes kiszabadítási kísérlet

1998. 12. 12.
Négy levágott és az orosz határ közelében az útszélre kitett férfifej jelezte: tragikus végkifejletbe torkollott a már jó két hónapja elhúzódó legújabb csecsen túszügy. Egy fegyveres banda magas váltságdíj reményében október 3-án rabolta el a brit Granger Telecom telefontársaság négy munkatársát. A csecsen hatóságok túszmentési akciójára az emberrablók brutális választ adtak: végeztek valamennyi foglyukkal. A londoni lapok szalagcímei az oroszországi tartományt egyszerűen a "banditák földjének" minősítik.

A 27 éves Darren Hickey korábban is dolgozott már külföldön. Szülei elmondása
szerint azért vállalta el a csecsenföldi kiküldetést, mert szeretett volna minél több
pénzt félretenni. Bár a rendes évi 20 ezer fontos fizetésük mellett csupán 5 ezer
font "veszélyességi pótlékot" kaptak, úgy gondolta, Csecsenföldön úgysem lesz
mire elköltenie a pénzét, így szinte az egész fizetését hazaviheti.

Az 58 éves Stanley Shaw új-zélandi állampolgárságú, feleségével és 4 éves kislányával
már egy ideje Angliában éltek. Otthonukban október 3-a óta sárga szalagok jelezték
a reményt, hogy a fogoly kiszabadul. Mára a szalagok eltűntek: anya és lánya
visszautaztak Új-Zélandba.

Rudolf Petschi orosz nyelvtudása folytán került bele a csapatba. A Királyi Híradósoknál
eltöltött szolgálati ideje során tanultakat tolmácsként és öszszekötő emberként
volt hivatott kamatoztatni. A 42 éves férfinek éppen nem volt munkája, így kapóra jött
neki a veszélyes ajánlat. A 46 éves Peter Kennedy nem állt a Granger Telecom alkalmazásában.
Korábban a Brit Telefontársaságnál dolgozott, és az itt szerzett műholdas
tapasztalatai miatt kapott rövid távú, alkalmi megbízatást a csecsenföldi telefonhálózat
kiépítésében.

A Csecsen Telecom az orosz invázió során tönkrement telefonvonalak helyébe új hálózat
kiépítésére kötött szerződést az angol céggel, amely óriási fantáziát látott
az üzletben. Ezért is vágott bele ebbe a 190 millió fontos beruházásba, annak ellenére,
hogy a brit külügyminisztérium az észak-kaukázusi térség veszélyességére
hivatkozva igyekezett lebeszélni erről. Ray Verth, a Granger Telecom elnöke úgy
nyilatkozott, hogy a dolgozókkal ismertették a kockázatot, amit ők önként vállaltak.


Az áldozatok silány körülmények között éltek Groznijban, a csecsen fővárosban.
Mindenütt szétlőtt, kiégett házak, a közbiztonság a nullával egyenlő. A négy férfi
közös lakásban, vasajtó mögött élt, biztonságukat a Csecsen Telecom által
kirendelt testőrök voltak hivatottak szavatolni. Az emberrablás ugyanis számos
fegyveres csoport virágzó jövedelemforrása. A hozzátartozókat egy ideig azzal
nyugtatták, hogy külföldi túszokat eddig még sosem öltek meg. A mítosz, miszerint a
nyugati állampolgárság bárki életét is megmenthetné a terroristáktól, örökre a
múlté.

Az áldozatok lakhelyét a támadók kifigyelték és testőreiket rövid tűzharcban ártalmatlanná
tették. A fegyverropogásra nemigen figyelt fel senki, beleértve az 500 méterre álló
rendőrörs emberrablás elleni különleges osztagát sem. A túszokat egy eldugott
faluba hurcolták, és 1 millió fontos (380 millió Ft) váltságdíjat követeltek értük.
A foglyok még meggyilkolásuk előtt alig egy héttel is kapcsolatba léphettek a cégükkel
és családtagjaikkal. Elmondásuk szerint a körülményekhez képest jól bántak velük.

A csecsen biztonsági erők néhány napja bejelentették: ráleltek az emberrablók búvóhelyére
és megteszik a kellő előkészületeket kiszabadításuk érdekében. A brit képviselők
szerint ez a bejelentés az őrültség kategóriájába tartozik, hiszen nyilván pánikba
ejtette a terroristákat, ami az ismert tragikus fejleményekhez vezetett. Szerintük
mindez jól tükrözi általában a csecsen közállapotokat és a hatóság hozzáállását.
Mivel a csecsen biztonsági erők lezárták a térséget, nem lehet biztosan tudni, történt-e
egyáltalán rajtaütés vagy bármiféle konkrét kiszabadítási kísérlet.

Az angol cég máris bejelentette: nem küld több alkalmazottat Csecsenföldre. Ehelyett
a Csecsen Telecom dolgozói utaznak majd Angliába, hogy a megfelelő kiképzést megkapják.
A londoni Daily Telegraph moszkvai tudósítója keserűen jegyzi meg beszámolója végén:
a csecsen emberrablók a négy áldozat életét fejenként 250 ezer fontra értékelték.
Ők a csecsenföldi kiküldetést ötezerért vállalták.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!