hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új libanoni bábkormány

1998. 11. 28.
Hivatalba lépett az új libanoni miniszterelnök, a 62 éves Emile Lahoud. A libanoni hadsereg volt parancsnokát a parlament azt követően választotta meg, hogy megnyerte az országot gyakorlatilag megszállás alatt tartó Hafez Asszad szíriai elnök támogatását. "A Mindenható Istenre esküszöm, hogy tiszteletben fogom tartani Libanon alkotmányát, törvényeit, védeni fogom Libanon függetlenségét és területének biztonságát" – mondta az új kormányfő a fogadalomtételkor.

Az izraeli hadsereg szóvivője csütörtökön közölte, hogy két izraeli katona –
egyikük tiszt volt – halt meg abban a pokolgépes merényletben, amelyet a Hezbollah követett
el csütörtökre virradóra az Izrael által megszállva tartott dél-libanoni övezetben,
Markaba település közelében. Hírügynökségi jelentések szerint Simon Peresz korábbi
izraeli kormányfő az újabb merénylet hírére ismét állást foglalt amellett, hogy
az izraeli hadseregnek – az ENSZ 425. számú határozatának megfelelően – ki kell
vonulnia a Libanon déli részén megszállva tartott 850 négyzetkilométeres úgynevezett
biztonsági övezetből. Hozzátette, hogy világosan tudomására kell hozni a libanoni
vezetésnek: amennyiben a Hezbollah ismét észak-izraeli területeket támadna, azt
minden eddiginél nagyobb méret? izraeli válaszcsapás követné.

Uri Lubrani, az izraeli hadsereg libanoni akcióinak koordinátora a "realitásoktól
való elrugaszkodásként" jellemezte és elutasította Simon Peresz követelését: "Ha
Izrael anélkül vonulna ki Libanonból, hogy erről előzőleg politikai megállapodást
kötne a bejrúti vezetéssel és pártfogójával, Szíriával, akkor a következmény
egy általános libanoni háború lenne" - mondta Lubrani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!