hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pinochet elszólása

1998. 11. 07.
Miközben Európában zajlik a vita Pinochet letartóztatása és kiadatása körül, egy chilei könyv szerzője azt állítja, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokat gyűjtött össze az egykori diktátor bűnösségéről. 1973. szeptember 11-én a Moneda Palota elnöki dolgozószobájában máig vitatott körülmények között meggyilkolt baloldali elnök, Salvador Allende haláláért az Allendét megbuktató katonai junta fejét, Augusto Pinochetet nemcsak történelmi, hanem közvetlen – és büntetőjogi – felelősség is terheli – állítja a "Titkos rádiózavarás" című, egy nap alatt tízezer példányszámban szétkapkodott, legújabb dokumentumkötet. A könyv igazi szenzációja azonban nem is a szöveg, hanem a hozzá mellékelt CD-lemez. Ezen a negyedszázadon át hétpecsétes titokként őrzött hangfelvételen a puccsista tábornokok egymással folytatott rádióbeszélgetései szerepelnek. A szakértők szerint vitathatatlanul azonsítható hangon az agg diktátor azt közölte a haditengerészet lázadó admirálisával, hogy egyáltalán nem bánná, ha a magát megadni készülő törvényes elnököt baleset érné. Igaz, Pinochet javaslata elegánsabb volt Cadavalénál, hiszen utóbbinak a megadás feltételeit firtató kérdésre az a válasz született, hogy "a magát megadni kész elnök repülőgépre szállhat, de csak úgy, ha az sose száll le." "Vettem" – hallatszik némi kuncogás kiséretében a túloldalon –, és a többi innen már egyértelműnek tűnik. Kérdés azonban, hogy a most közreadott dokumentumok meggyőzik-e az örökös szenátor iránt továbbra is nosztalgiát érző chileiek millióit.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!