hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Alakulóban a Bush-dinasztia

1998. 11. 07.
Győzelemként, sőt "történelmi jelentőség? revansként" könyvelte el a Demokrata Párt, hogy – bár a republikánusok kongresszusi többsége megmaradt – a vártnál jóval eredményesebben zárta az idei időközi választásokat. Newt Gingrich képviselőházi szóvivő szerint azonban a nagy ünneplés ellenére továbbra is a republikánusok fogják a képviselőházat kontrollálni. Az eredmény megnyugtató lehet Clinton elnök számára is, hiszen az eddiginél kisebb republikánus többség aligha lesz elegendő a lemondatásához az impeachment eljárás során.



Jesse "The Body" Ventura. Szorítóból a bársonyszékbe   Fotó:
MTI

A most megválasztott 34 szenátor és 36 állam kormányzója közül kiemelkedik a
volt elnök, George Bush két fia, akik több tekintetben is különleges eredményeket
könyvelhetnek el maguknak. George W. Bush Texasban nyerte meg a választásokat, és 25
év óta ő az első olyan kormányzó az Egyesült Államokban, akit másodszor is
megválasztanak. Testvére, Jeb Bush a floridai választásokból került ki győztesen.
Ketten együtt szintén kiemelkednek a kormányzóválasztások történetéből:
utoljára az 1970-es években fordult elő, hogy két testvér egyszerre volt kormányzói
hivatalban. Akkor Nelson és Winthrop Rockefeller New York és Arkansas államok
kormányzói székeit foglalták el.

Szintén érdekességnek számít, hogy Minnesotában a választók Jesse "The Body"
Ventura megválasztásával egy volt pankrátort emeltek a kormányzói székbe. "A
Test", aki volt már mosogató, katona és kisvárosi polgármester is, és szerepelt
filmben Schwarzenegger mellett, öszszesen tizenegy évet töltött a ringben. A
minnesotai kormányzói székbe most független jelöltként jutott.

(Helyszíni tudósításunk : Előretörtek a szamarak)


Marihuána igen, kakasviadal nem

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!