hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tragédiák Sao Paolóban

1998. 09. 12.
Néhány napon belül két súlyos kimenetel? baleset történt a brazíliai Sao Paolo közelében. Szombat hajnalban egy evangéliumi keresztény gyülekezet épületének födémszerkezete leszakadt, és maga alá temetett több száz embert, akik közül harmincan életüket vesztették, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat. Néhány nappal később, kedden kora hajnalban két, katolikus zarándokokat szállító busz lobbant lángra egy közúti baleset következtében. A tragédia 50 halálos áldozatot és több tucat sebesültet követelt.



A beomlott imaház Sao Paulo elővárosában

Szeptember 5-én hajnalban mintegy 1300 hívő volt jelen a Sao Paolo egyik sűrűn
lakott elővárosában, Osascóban lévő Isten Királyságának Egyetemes Egyháza
gyülekezeti épületében. Éppen éjszakai imaösszejövetelt tartottak, amikor az
épület födémszerkezete váratlanul megroppant és leomlott, maga alá temetve a
békésen imádkozó hívőket. "Imádkoztunk, a szemem be volt csukva. Amikor
kinyitottam, az épület már omlott össze" – nyilatkozta a Globo cím? brazil
napilapban Maria Aparecida Costa, az egyik túlélő. "Elájultam, és mire magamhoz
tértem, teljesen betemetett a törmelék." A tűzoltók és a szomszédok
segítségével sikerült a mintegy 60 centiméter vastag törmelék alól kimenteni a
sebesülteket, akiket a környező kórházakba szállítottak.

A már közel 40 éves épületet egy moziból alakították át gyülekezeti csarnokká.
Szakértők szerint a több órája tartó eső következtében az amúgy is korhadt
támasztógerendák kimozdultak helyükről, és ez okozta az omlást. Az áldozatok
hozzátartozói azt nyilatkozták, hogy a történtekért nem hibáztatják a
gyülekezetet, és vigasztalást nyújt számukra az a tudat, hogy szeretteik már
Istennél vannak. Három nappal később, kedden hajnalban egy tartálykocsi haladt a Sao
Paolo felé vezető autópályán, amikor hirtelen megcsúszott az úton, majd felrobbant.
A kiömlött üzemanyag kigyulladt, és az éppen arra haladó két buszt is lángra
lobbantotta. A buszokon mintegy 100 katolikus hívő utazott, akik Brazília
védőszentjének templomából, a Sao Paolo-i Aparecida Miasszonyunk Bazilikából
tartottak Anapolis felé. A rendőrség szerint a balesetet valószínűleg az okozhatta,
hogy a tartályautó vezetője elaludt, és letért az autópályáról.


Evangéliumi keresztények Brazíliában

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!