hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Konfliktus az iszlám világban
Harckészültség az afgán-iráni határon

1998. 09. 19.
Amennyiben Iránt sikerül háborúba kényszeríteni az afgán tálib milicistáknak, Teherán számíthat az Afganisztánban élő tálib-ellenes erők csoportjaira és arra a 2 millió afgán síitára, akiknek a polgárháború következtében kellett elhagyniuk az országot – állítja Tim McGirk, a Time magazin ázsiai irodájának vezetője. A háborús készülődés jele, hogy az iráni kormány 200 ezer katonát vont össze a határ mentén, miközben a tálib katonák elfoglalták Bemiján városát, amely a tálibokkal szembeni ellenállás utolsó nagyobb védőbástyájának számított.

A város és a vele egyező nev? tartomány lakói a síita irányzat követői, ezáltal
Irán támogatását élvezik, nem úgy mint az Afganisztán lakosságának 90 százalékát
kitevő tálibok, akik a szunnita irányzat képviselői. A város bevétele csúcspontját
jelenti az egy éven keresztül tartó gazdasági blokádnak, amellyel a tálibok az éhhalál
küszöbére taszították Bemiján lakóit.

"Rendkívül veszélyes a helyzet a városban, ahol egy újabb tragédia van készülőben
– hangoztatta az iráni ENSZ-nagykövet, aki szerint – felségjelzés nélküli harci
repülőgépek köröznek a város felett, néha kényükre-kedvükre mélyrepülésben alábuknak
és repeszbombákkal árasztják el a védtelen lakosságot."

A kilenc iráni diplomata meggyilkolását követő teheráni tiltakozás ellenére a tálibok
pakisztáni nagykövete visszautasította mind a bűnösök kiadatására vonatkozó kérést,
és a bocsánatkérést is. Iránban mind gyakrabban emlegetik a bosszút. Főleg azt követően,
miután a tálibok korábban tagadták, hogy bármi közük is lenne a Mazar Sarif-i
diplomaták lemészárlásához, később azonban beismerték, hogy tálib alakulatok végeztek
az irániakkal és engedélyezték a leszállást a holttesteket elszállító repülőgépnek.

Tovább tüzelte az amúgy sem higgadt kedélyeket az iráni televízió riportműsora,
amely azt jelentette, hogy Bemijanban nőket és gyerekeket is lemészároltak a tálibok.
Ezt követően Irán bejelentette: 200 ezer katonát von össze az afgán határ mentén
tervezett hadgyakorlatra. Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamanei ajatollah az állami
rádióban kijelentette: "Nem olyan egyszer? megakadályozni a tűz fellobbanását a térségben,
amelyet vélhetőleg nehéz lesz kioltani is. Mindenkinek tudnia kell, hogy rendkívül
veszélyes helyzet felé haladunk és csak az akadályozhatja meg a kirobbanását, ha a tálibok
és a pakisztániak leállítanak minden katonai akciót". (Pakisztán egyike annak három
országnak, mely elfogadja a kabuli tálib kormányzatot illetve támogatja hadseregüket).
"Nem hagyjuk, hogy az afgán síiták milliói a tálib bajkeverők áldozatává váljanak
és azt sem engedjük, hogy tudatlan vallási csoportok felelőtlen terjeszkedése vérfürdővé
változtassa Afganisztán síiták lakta területeit és esetleg a Közel-Kelet más országait
is."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!