hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rajtakapták Szaddámot

1998. 06. 27.
"Iraknak sikerült katonai célokra felhasználhatóvá tenni a VX ideggázt" – jelentette ki Richard Butler, az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ-bizottság (UNSCOM) vezetője. Az amerikai hadsereg egyik laboratóriuma VX harci gáz nyomait találta szétszerelt és elásott iraki rakéták robbanófejeinek roncsain.

A marylandi laboratóriumban végzett vizsgálatok megerősítették a korábbi
elemzések eredményeit, melyek szerint Irak az 1991-es Öböl-háború előtt VX
ideggázt töltött rakétáinak robbanófejeibe. Az iraki hadsereg által leszerelt és
szétroncsolt robbanófejeken a halálos ideggáz jelentős mennyiség? maradványait
találták a laboratórium vegyészei.

Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött
levelében elismerte, hogy iraki tudósok kísérleteztek VX gázzal és 1,7 tonnányit le
is gyártottak, ugyanakkor cáfolta, hogy használható fegyvert sikerült volna belőle
előállítaniuk. Bagdad kétségbevonta az amerikai vegyelemzések eredményeit, és
újabb vizsgálatokat követel Irak számára elfogadhatóbbnak ítélt színhelyeken:
Franciaországban vagy Oroszországban. Mint ismeretes, Oroszország, Kína és
Franciaország az utóbbi hónapokban komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében,
hogy az ENSZ fejezze be Irakban a vizsgálatot, és oldja fel a Teherán elleni
szankciókat.

A BT előtt Butler korrektnek minősítette az amerikai vegyelemzéseket, s alaptalannak
minősítette a bagdadi tiltakozást. A Biztonsági Tanács 15 tagja zárt ajtók mögött
hallgatta meg az UNSCOM vezetőjét, egy nappal az Irak elleni ENSZ-szankciók kéthavonta
esedékes felülvizsgálata előtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!