hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Homofóbok” nem adhatnak és nem vehetnek ki lakást
Airbnb: Kötelező vállalás lett a melegházasság elfogadása

2016. 11. 03.
November elsejétől már nem adhat ki és nem vehet ki lakást az az Airbnb felhasználó, aki nem csatlakozik a közösségi szállásmegosztó úgynevezett „közösségi vállalásához”, aminek keretében többek között kijelenti, hogy nem táplál nemi identitásból vagy szexuális orientáltságból fakadó előítéletet az LGBTQ közösség tagjai felé. A közel kétmillió szállásadót tömörítő hálózaton a „homofóbok” mellett törléssel szankcionálják továbbá az ellenőrzés során „rasszistának” vagy „idegengyűlölőnek” talált lakástulajdonosokat is.

A „vallásszabadság nem jogosít föl a diszkriminációra” üzeni a konzervatív keresztényeknek az Airbnb jogi partnere, aki az összes közösségi hálózatra kiterjesztené a kötelező érvényű szabályozást. Az ötlet értelmi szerzője a jelek szerint Margaret L. Richardson az Igazságügyi Minisztérium kabinetfőnöke, aki Obama belső tanácsadójaként 281-szer tett látogatást a Fehér Házban.

„Igazán nagyra értékelem az őszinteségét! Szálláskérelmét nem tudom befogadni, de köszönöm, hogy jelentkezett. 13 éves fiammal élek a lakásban és mivel éppen most tölti a kamaszkorát, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát a saját otthonában. Még egyszer nagyon köszönöm megértését és az őszinteségét” – ezt az üzenetet posztolta júniusban a Twitteren felháborodva Shadi Petosky, egy ismert amerikai TV-producer, aki Airbnb profiljában feltüntette, hogy transznemű, vagyis férfi létére nővé operáltatta át magát. A cég az egyedülálló anyuka fiókját – aki egyébként albérleti díját fedezte azzal, hogy minneapolisi lakásá­nak egyik szobáját meghirdette – a botrány kitörése után egy nappal törölte és egyben ígéretet tett arra, hogy a jövőben úgy alakítják át a rendszert, hogy hasonló „sértő megnyilvánulás” többé ne fordulhasson elő: „Az Airbnb felismerte, hogy egy vállalat sem tűrheti el a rasszizmust és a diszkriminációt. A megkülönböztetés elleni harc még nem ért véget, és ez folyamatos éberséget követel mindannyiunktól” – fogalmazott a kaliforniai start-up, amely az LGBTQ közösség felé tett gesztusként az Apple, Facebook, Google és a Micro­soft mellett idén szintén vállalati szinten csatlakozott a San Franciscó-i melegfelvonuláshoz.

Eddig a pontig az ügy hasonló a keresztény cukrászok kontra meleg párok vitához, azt leszámítva, hogy itt a saját háztartását kellett volna az anyukának megosztania egy transznemű személlyel, ami így már nemcsak a lelkiismereti, hanem az állampolgárok magánszférához való jogát is érinti. A csavar a történetben akkor jött, amikor két hónapra rá az Airbnb fölvette Margaret L. Richardsont, Obama elnök tanácsadóját a Nemzetközi Irányelvek Fejlesztői csoportjának az élére, valamint ezzel párhuzamosan fölkérte a szintén erősen kormányközeli ACLU-t (Polgári Szabadságjogok Amerikai Uniója), hogy készítsen egy minden felhasználóra kötelező érvényű vállalást, hogy a homofóbiát, a rasszizmust és az idegengyűlöletet kiszorítsák a közösségi hálózatról. A módosított felhasználói feltételeket a héten emailezték ki több millió lakástulajdonosnak – Magyarországon is –, egy hetet adva azok elfogadására. A mind a 191 országra kiterjesztett közösségi vállalással az alábbiakkal kell kötelezően azonosulni:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!