Milyen út vezetett a gyerekkori hobbimotoros ambícióktól a Forma–1 világáig?
– Vonzalmam az autó-motor sport iránt már egész fiatalon kezdődött. 1945-ben a földig rombolt Európában elsőként itt, a Városligetben rendeztek Grand Prix-versenyt 35 ezer néző előtt, ami felejthetetlen élményként maradt meg bennem. Tizenhat évesen autószerelő ipari tanulóként motorra pattantam, majd tizenöt évet versenyeztem az Előrében egyedileg átépített keleti motorokkal. Aztán a hatvanas években egy sérülés miatt abbahagytam a versenyzést, de a kapcsolatom a motorral nem szakadt meg. Évekkel később a Szabó Péter vezette kőbányai Hangár utcai gyermekmotorklubban segítettem az újabb motoros nemzedék kinevelésében, akiket később a Hungaroringen vagy más világbajnokságokon láttam viszont.
A hetvenes években eleinte Trabantokat és Wartburgokat szereltem, majd Torinóba, a Fiat-gyárba küldtek ki továbbképzésre – mégsem én lettem a Fiat-szerviz vezetője. A Gerő László vezette Shell–Interagnál helyezkedtem el, és hogy minél többet megtudjak az autóversenyzésről, szakmai tapasztalatszerzésre Olaszországba utaztam Henry Morrogh iskolájába. Ugyanis a világon akkor egyedül Vallelungában oktattak Forma–1-es és raliversenyzőket. Amikor hazajöttem, a Shell–Interag autósport-szakosztályának vezetője lettem, majd egy évet töltöttem Tanzániában is, ahol cégünk egy autószerelő, karoszszériajavító és fényezőműhelyt létesített. Hazajövetelem után egyik barátom beajánlott a közlekedési miniszternek, hogy szerinte alkalmas lennék az akkor épülő Hungaroring-bokszutca főnöki állására, mivel versenyszervezési tapasztalatokkal rendelkezem. Felkérésükre természetesen azonnal igent mondtam.
2014. 01. 17. (XVIII/3)
