Egyszer azt mondtad, hogy a jó kép fejben születik. A Szeánsz című, hattyúkat ábrázoló fődíjas képed ötlete hogyan fogant meg?
– Ez a kép kivételnek számít ebből a szempontból, mert „véletlenül találtam”. Februárban, a mínusz húsz fokos hidegek idején jöttünk haza egy sikertelen fotózásból, és egy hídról megláttuk a hattyúkat, ahogy egy befagyott csatornán tartják a léket. Mivel ez volt az egyetlen dolog, amiben fantáziát láttunk aznap, megálltunk, hogy megnézzük, mit lehet belőle kihozni. Már sötétedett, ezért vakut használtam, de úgy, hogy közben a természetes fény is érvényesüljön, és a mozgást is visszaadja a fotó. Esküvőkön rengeteget alkalmazom ezt a technikát: a táncoló párra rávakuzok, és ha megfelelőek a beállítások, akkor kicsit szellemképes és egyúttal jóval dinamikusabb lesz a végeredmény. Körülbelül fél óránk volt, amíg az úgynevezett kék óra – az ideális alkonyati fények ideje – tartott, ez alatt kellett „meglőni” a legjobb képet. Hazaérve egyből láttam, hogy a későbbi díjnyertes fotó nemcsak jó, de életem egyik legjobbja. Másnap még visszamentem, hogy tovább próbálkozzam – mert még ebben a képben is találtam hibákat –, de már nem jártam sikerrel. Utána pedig jött az enyhülés, a hattyúk szétszéledtek.
Milyen hibákat láttál a fotóban?
2012. 11. 16. (XVI/46)
