hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Imi, a boldog kukás

2007. 10. 16.
– Harmincegy éves vagyok, hat éve nősültem, két lánygyereket nevelünk, és öt éve dolgozom a Fővárosi Közterület Felügyelőségnél.A te munkádat hívják, ugye, kukásnak?– Igen, azt mondják, bár a kukás az, aki guberál a kukákban, mi meg szemetesek vagyunk, akik elvisszük más szemetét. Hogyan lettél szemetes?– Megszűnt a cég, ahol dolgoztam, és nem találtam munkát, csak a feleségem fizetéséből éltünk, amikor a szomszédom, akivel jóba vagyok, szemetes, azt mondja, dolgozzak vele egy napot. Hát elmentem, és jó volt, régen éreztem magam ilyen kellemesen. A nap végére beleszerettem a munkába. Nyolc hónapig alkalmiztam, aztán felvettek állandósra, tehát állományba. Tök jó volt a lépcsőn állni, büszke voltam, hogy ott vagyok, ha nem lennénk, tiszta dzsuva lenne az egész város, az utcák, a parkok, de még az egész világ is.



Fotó: Juhász Tamás

Nehezen hiszem el, hogy ez a szempont, hogy tisztább lesz a munkádtól a
város, valóban motivál.

– Miért mondod? Nem hazudok, kifejezetten jó érzést ad, hogy tisztább lesz a
város. Zuglóban lakunk, és tavaly egy ideig nem jött felénk a kukásautó, valami
baj volt. A feleségem már nem tudta hova tegye, vitte ide-oda a szemetet, egy
hétig szinte rossz volt a közérzetünk. Aztán két zsákban elvittük egy közeli
óriás konténerbe, és megnyugodtunk. Emlékszem az első munkanapra, gyönyörű ősz
volt, olyan, mint ma, levegőn voltam, sütött a nap, a játszótereken a
kisgyerekek odajöttek a kismamákkal hozzánk, nézegették az autónkat. Én
fölemeltem őket, hogy a kezükkel elérjék a gombot, ami elindítja a rendszert, és
adja azt a morgó-búgó hangot. A kismamák is mosolyogtak, volt, aki integetett
is, beszélgettek velem. Na jó, én is mindig mosolygok, meg a beszélőkém is jó.
Látom az arcodon, nehezen hiszed, pedig ez az első munka, ami nagyon tetszik,
ami megfogott, amit elhivatottsággal csinálok, ahol jól érzem magam.

Milyen helyeken dolgoztál idáig?

– Voltam ügyintéző, dolgoztam a postán, és egy takarító vállalkozónál is
takarítottam, de ez mindennél jobban tetszett. Miért gondolod, hogy csak egy
mérnök vagy politikus vagy orvos szeretheti a munkáját? Mindig is jó fizikai
kondiban voltam, de az első nap után hullafáradt lettem. Minden izmomat külön
éreztem, de ez is inkább jóleső érzés volt, mint rossz. Most már a legtöbb kuka
alján kerék van, de így is iszonyú tömeget mozgatunk. Az első napokban az
emelőkarhoz még nem nyúlhattam, mert nem volt meg még a gépkezelői engedélyem,
aztán meglett. Mikor először húztam a kart, és a kuka felemelkedett a levegőbe,
kiömlött a tartalma, aztán az autó hasa elkezdte darálni a szemetet, aztán
visszajött a kuka a helyére, hát ez gyönyörű volt. Ezt még ma is élvezem.
Télen-nyáron szabadban vagyok, levegőn mozgok, beszélgetek, integetek az
embereknek, nincs, aki beleszóljon a melómba, olyan, mintha nem is lenne
főnököm, és baromi gyorsan elmegy az idő. Újabban sok fiatal jön, mint én,
olyan, mintha egy nagy család lennénk.

Hétvégén dolgoztok?

– Minden második szombaton, de akkor dupla pénzt kapunk, és vasárnap
néha-néha megyünk lomozni, azt is dupla pénzért. Sokszor kérnek ünnepi járatot,
akkor is hétvégézünk.

Mi az, hogy ünnepi járat?

– Amikor heti hétszeri szállítást kérnek, kórházak, gyárak.

Koszos kukákat ürítgetsz, tologatsz, évek óta nap mint nap. Ez nem kínos?

– Hidd el, hogy nem. Legtöbbször nem is érzem, hogy büdös, mintha
kikapcsolna az orrom. Tudom, hogy szemetet viszünk és nem ajándékkosarat.
Sokszor elegáns cicababák mennek el mellettünk, befogják az orrukat, de olyan
feltűnően, hogy ezzel a lenézésüket akarják kifejezni. De már nem zavar.
Elmondom mi zavar, de kegyetlenül. Amikor kínai éttermek szemetét visszük.
Azoknak a kukáknak a bűze tényleg orrfacsaró.

Mi van benne?

– Nem tudom, de penetráns. Azóta nem eszek kínait. Más a szemét a
lakótelepen, családi házas környéken, meg gazdagéknál. Egy kukát, ha kiborítok,
kis hibahatárral meg tudom mondani, ki a tulaj.

Mutasd meg a szemeted, és megmondom, ki vagy?

– Így-így.

A kukákat a telepen ki takarítja?

– A háztakarító vagy a házfelügyelő. De nekünk is, a cégen belül van erre
külön célgépünk, mosóautónak hívják, és Mosó Misi a srác beceneve, aki vezeti.
Majdnem olyan, mint a szemetesautó, csak kisebb, ürít is, ha nagyon muszáj, és
gőzborotvával kitisztítja a kukákat, de ezt külön kell megrendelni.

Mennyit keresel?

– Átlagban százezret, de van egy „lehetőségünk”, és így még negyven
összejön. Meg vannak az ünnepek, a karácsony, a húsvét. Tavaly újévkor a XV.
kerületben a családi házas résznél egy néni kezembe nyomott tízezer forintot:
Imike, köszönöm az éves munkájukat. Persze, azon a környéken mindenkit ismerünk,
és képzeld el, a nevemen szólítanak: hogy van, Imi? Hidd el, szinte hálásak a
munkánkért.

Hánykor kelsz?

– Háromnegyed négykor. A mobilom csengője ébreszt. Ha véletlenül nem
hallanám, a kutyám mindig meghallja, és ha nem mocorgok, rám ugrik, akkor tuti
felébredek. Fürdőszoba, aztán jön értem egyik kollégám autóval.

Szemetesautóval?

– Nem, a sajátjával. Bemegyünk, szonda, átöltözünk, aztán felvesszük a
dobozt, mert minden autónak van egy doboza, kulcs, kézikönyv, fuvarbárca,
menetlevél, engedély, ilyesmi van benne. Megiszunk az automatánál egy kávét, és
ötkor elhúzunk.

Hánykor végzel?

– Általában dél körül, de még tankolunk, ürítünk, bemegyünk a telepre, ott
fürdés, öltözés, és olyan fél három körül érek haza.

Akkor majdnem szabad a fél napod?

– Ha ilyen korán kelsz állandóan, mikor hazamész, eszel, leviszed a kutyát,
akkor a híradót is alig tudod megnézni, mert már nyolckor bealszol.

Buli, diszkó, szórakozás, haverok?

– Néha járok csocsózni egy sörözőbe, olyankor lecsúszik egy-két sör, meg
Fradi-meccsre is járok, amit mostanában hanyagolok. Diszkó nincs, sör van. Régen
züllötten éltem, vodka, Unicum, sör hajnalig, utána meg már minden mindegy volt.
De mióta megnősültem, megnyugodtam, és mióta szemetes vagyok, kicsit meg is
változtam.

Tervek, jövő?

– Van egy kollegám, az öreg Csoki bá’, az év végén megy nyugdíjba.
Negyvenegy évet húzott le a cégnél, ő meséli a legjobb vicceket. Lehet, én is
innen megyek majd nyugdíjba.

Múltkor egy nagyon szűk utcán mentünk, lépésben haladtunk. Mögöttünk egy audis
srác iszonyúan dudált, de nem tudtunk mit csinálni, a munkánkat végeztük.
Legalább öt perce nyomta a kürtöt, mint a meszes, odamentem, volt vagy húszéves
a fiú. Letekerte az ablakot. Nekem elég jó kedvem volt, nem akartam balhézni,
lehúztam a kesztyűt a kezeimről, és benyújtottam neki az ablakon keresztül:
Gyere, segíts, talán gyorsabban végzünk. A srác annyira meglepődött, szólni se
tudott. Mikor végre el tudott mellettünk hajtani, köszönt a kezével, és
biccentett a fejével. Én is visszabiccentettem.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!