hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hibázott a kormány
- mondja Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter az aktuális botrányok kapcsán

2007. 05. 30.
Hogyan lett a függetlenségét hangsúlyozó liberális elnökjelöltből hirtelen környezetvédelmi miniszter?– Az elnöki szék, mint köztudott, egy szavazaton múlt. Ez nagyon erős támogatást adott nekem az SZDSZ hitelességének visszaszerzéséért indított programhoz. Úgy ítéltem meg, hogy mindenféleképpen képviselnem kell azokat, akik mögém álltak, és a miniszteri szerepvállalás tűnt a legalkalmasabbnak ennek megvalósításához. Ha más szerepet vállaltam volna, az nem lett volna ennyire egyértelmű, ha pedig nem vállaltam volna szerepet, az helytelen lett volna. A környezetvédelem a jövő kihívásaival foglakozik a mában, ennél keresve sem találhattam volna komolyabb feladatot magamnak. Minden miniszterség olyan, amilyenné tesszük, igyekszem fajsúlyos munkát végezni a tárca élén.



Fotó: S. L.

Még a Rába habzása is kapóra jött. Apropó, visel bőrdzsekit?

– Most nincs rajtam, de van bőrdzsekim. Lehet, hogy Ausztriában gyártották,
vagy az unióban, ahol fittyet hánynak a környezetvédelmi törvényekre. A Rába
habzása egy hatéves történet, hosszú levélváltások, tárgyalások előzték meg azt,
hogy jó szándékú türelmünk elfogyott. Az osztrák félnek éreznie kell, hogy
Magyarországnak megváltozott az álláspontja, és elszántak vagyunk ebben az
ügyben. Eredményt akarunk, méghozzá azt, hogy a Rábán álljon vissza az eredeti
vízminőség. Emiatt én azt az utasítást adtam a munkatársaimnak, hogy vonjuk
vissza a hozzájárulásunkat az egyik burgenlandi bőrgyár működéséhez, és egyúttal
tegyük világossá, hogy a másik két bőrgyár működését jogszerűtlennek tekintjük.

Új miniszter, kemény belépő. Arra van most szüksége a kormánynak, hogy
kemény, határozott miniszterei legyenek? Korábban említette, hogy ebből még
lehetnek koalíciós feszültségek.

– Az SZDSZ-nek arra kell törekednie, hogy világos és harmonikus legyen az
együttműködése a koalíciós partnerrel, de van néhány kérdés, amelyben nem lehet
engedni a liberális elvekből. A határozott politizálás egyébként meggyőződésem
szerint a koalíciós kormány érdekeit is szolgálja, ha tetszik, át akarom
alakítani a kormány és a koalíció gondolkodását. Határozottan törekszem
ugyanakkor arra, hogy legyen politikai párbeszéd az ellenzék és a kormány között
is, hiszen az ország érdeke, jövője ezt kívánja. Ma a közéletet és az egész
ország „klímáját” a két fél gyűlöleten alapuló viszonya mérgezi leginkább. Ha
már a klímaváltozásért felelek, akkor a politikai klímaváltozásért is tenni
akarok.

Mit szól Orbán Viktor újraválasztásához? Egykori párttársa ismét
bizonyította, hogy nincs alternatívája a nemzeti jobboldalon.

– Ezúton is gratulálok neki, de a demokrácia deficitjének érzem, hogy a
többi pártban, így a Fideszben sincs demokratikus verseny a pozíciókért. Egyedül
az SZDSZ-ben vesszük komolyan az alapvető demokratikus normákat, komoly kampány
után, szoros versenyben dőlt el, ki fogja vezetni az SZDSZ-t.

A liberális szóbeszédek szerint jelenleg is a kampányban tapasztalt
megosztottság jellemzi a pártot. Folyik egyfajta közeledés a két elnökjelölt
hátországában, van párbeszéd a „fodoristák” és a „kókisták” között?

– Korrekt együttműködésre törekszem Kóka Jánossal. Az SZDSZ érdekében együtt
kell működnünk, de én meg kívánom tartani azt az értékrendet és
gondolkodásmódot, melyet a kampány során is képviseltem. Nem lennék korrekt a
szavazóimmal, ha feladnám a párt megújításáról szóló elveinket.

Milyen az Ön által megálmodott SZDSZ?

– Befolyásosabb, az értékeit sokkal határozottabban képviselő párt, amely
nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is újra megerősödik. Egy országosan erős és
szervezett pártot látok magam előtt, amely maximálisan képviseli a liberális
eszméket, és viszszatér a rendszerváltás lendületéhez.

A kormány és a koalíció népszerűsége viszont soha nem látott mélységbe
zuhant. A folyosói hírek szerint egyfajta koalíciós válság alakult ki az elmúlt
időszakban. Érzékeli mindezt?

– Beszéljünk világosan. A kormány jelentős hitelvesztésen ment keresztül a
választások óta. Ez alól nem mentes az SZDSZ és az MSZP sem. Alapvető cél tehát
a kormány hitelességének a visszaszerzése, ami nem lesz könnyű. Ennek a
következetes politizálásnak az első lépése a hétvégén már tetten érhető volt a
rendőri vezetők felmentésével, a miniszter távozásával.

A rendőrség válságának igenis van politikai felelőse, és a koalíció levonta a
konzekvenciákat.

A kormányzat átalakításával, minisztercserékkel visszaszerezhető a
reformlépések során elveszített népszerűség?

– Meggyőződésem, hogy a választók ezt várják tőlünk. Például a rendőrséggel
kapcsolatban elhibázott lépésnek tartom, hogy egybeolvadt az igazságügyi
minisztériummal. A rendőrség körüli botrány igazi oka a kormányzat hibás
lépéseiben keresendő. De szerintem a közigazgatási államtitkári posztok
megszüntetése szintén egy elhibázott lépés volt. Ezekkel az ügyekkel szembe kell
nézni, korrigálnia kell a kormánynak a saját hibáit is. Szerkezeti és személyi
változásokra van szükség a kormányzásban, hogy elkerüljünk egy jövőbeni
válságot.

A biztosítókkal kapcsolatban éppen ilyen jövőbeni válságot emlegetnek a
szakértők. Enged az SZDSZ a több-biztosítós modellből, vagy vállalja a mélyülő
feszültséget?

– Ha egy ügy válsághoz vezet, az mindig a résztvevők hibája. Kell lenni
annyi bölcsességnek mindkét oldalon, hogy megtaláljuk a kompromisszumos
megoldást. Egyelőre még az SZDSZ-en belül is eltérő véleményeket hallani a
modellről. A lényeg, hogy a kormánynak nem szabad egy „reformdühvel”
keresztülvinni az akaratát a választókon, hanem meg kell nyernie a választók
széles rétegeit, hogy támogassák elképzeléseit. Nehéz megérteni, de nem mehetnek
a dolgaink tovább a régi kerékvágásban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!