Grandiózus, leleményes, csúcstechnológia – nagyjából e három kifejezéssel lehet jellemezni a közel-keleti országban épülő szolárlétesítményt. A tervek szerint a jövő évben adják át a napkollektor elvén alapuló (vagyis a vizet napenergiával melegítő) hőerőművet, amely ezzel a világ legnagyobb ilyen létesítménye lesz. Kereken 50 ezer darab naptükör fogja közvetíteni a napsugarak energiáját, amelyeket egy központi számítógépes technikával vezérelnek. A telep közepén pedig egy hatalmas, 240 méter magas irányítótornyot építenek fel.
A létesítményt az izraeli székhelyű Megalim Solar Power nevű cég építi, amelynek – egyebek mellett – a General Electric (GE) is részvényese.
A beruházásnak 2017 végéig kell befejeződnie, összköltsége pedig 770 millió dollárra rúg majd. A napelemekkel az éves izraeli villamosenergia-igény egy százaléka válik fedezhetővé, amely igen jelentősnek mondható, tekintve, hogy egyetlen erőmű állítja elő ezt az energiát.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »