hetilap

Miután Neil Armstrong megtette azt a bizonyos kis lépést a Hold felszínén, hatalmas volt az öröm, az asztronautákat nemzeti hősként ünnepelték, hirtelen igazi sztárok lettek. A következő, ismételten sikeres holdra szállás után azonban a lakosság kezdte elveszíteni érdeklődését az űrprogram iránt; az első sikeres küldetést követő ámulat és eufória az Apollo-13 kilövéséhez közeledve egyre inkább lankadt.

Az Apollo-13 legénysége Jim Lovell parancsnok mellett Ken Mattingly és Fred Haise pilótákból állt. A kilövés előtt két héttel az egyik tartalékos űrhajós elkapta a kanyarót okozó vírust és súlyosan megbetegedett. Mivel a fő- és tartaléklegénység együtt készült a bevetésre, ezért mind a hat kiképzett űrhajós potenciálisan ki lett téve a vírussal való találkozásnak. A NASA orvosai vérvizsgálatokat végeztek, hogy kiderítsék, van-e az asztronautáknak korábbi megbetegedés miatt immunitása a vírus ellen. Azt találták, hogy Ken Mattingly kivételével mindannyian találkoztak már korábban a kórokozóval, így védettek ellene. A NASA orvosai nem tartották biztonságosnak Mattingly bevetését, ezért két nappal a kilövés előtt Jack Swigert tartalékost állították a helyére.

Rutinműveletből vészhelyzet

Az Apollo-13 végül 1970. április 11-én – mit sem törődve a babonás hangokkal, melyek a tizenhármas szám miatt balszerencséjét jósolták – 13 óra 13 perckor útnak indult a világ­űrbe.  A Hold felé tartó útjuk második napján a csapat élő televíziós adásban mutatta be a holdkompot; mely arra lett tervezve, hogy lecsatlakozva az irányítóegységről két asztronautát a Holdra juttasson, ellássa őket a kétnapos expedíció során, majd újraegyesüljön a Hold körüli pályán várakozó irányítómodullal.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek