A hét eseményei
2007. 10. 03.
IlletékdömpingAz év első nyolc hónapjában 84,681 milliárd forint illetéket fizettünk be
– derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közleményéből. Ebből a
tételből csupán augusztusban 11,441 milliárd forint folyt be. A legnagyobb
illetékbevétel az ingatlanátruházások (62,163 milliárd forint) és a
gépjármű-átruházások (11,432 milliárd forint) kapcsán keletkezett. Az öröklési
illeték közel 6,704 milliárdot, az ajándékozási illeték 1,545 milliárd forintot
hozott az állami kasszának. Megállapodtak az egészségbiztosításrólPolitikai egyezség született az egészségbiztosításról - jelentette be
Kökény Mihály, a szocialista párt volt egészségügyi minisztere. A politikus
tájékoztatása szerint a rendszer alapegysége a megye lesz, a közép-magyarországi
régióban pedig négy pénztár alakulhat meg.
Az adott pénztár, miközben a „saját” megyéjéért lesz felelős, ahol alapítási
jogot szerzett, toborozhat biztosítottakat a területén kívül is. A megállapodás
mind a szakma, mind a koalíciós pártok igényeit kielégíti - fogalmazott Kökény
Mihály.25 bázispontot vágott az MNBA várakozásoknak megfelelően döntött a Magyar Nemzeti Bank, amikor 25
bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Ennek megfelelően a jegybanki
alapkamat 7,5 százalék lett. A testület legutóbb június 25-i ülésén csökkentette
a jegybanki alapkamatot 8 százalékról 7,75 százalékra. Az óvatos lépést azzal
indokolták a monetáris tanács tagjai, hogy az amerikai másodlagos
jelzálogpiacról kiinduló pénzpiaci problémák hatásai jelentősen befolyásolták,
megnövelték a nemzetközi befektetői környezet bizonytalanságát, ami a kockázati
prémium emelkedéséhez vezetett.Nőtt a milliárdosok számaEgyetlen év alatt 9 fővel 24-re nőtt a dollármilliárdosok száma
Ukrajnában.
A közép- és kelet-európai milliárdosok rangsorában Oroszország 43 fővel vezet,
Ukrajna a maga 24 milliárdosával a második, míg a dobogó harmadik fokán a
lengyelek állnak a maguk 15 dollármilliárdosával. A Wprost lengyel politikai
hetilap összeállításában a rangsort változatlanul orosz állampolgár vezeti,
igaz, Roman Abramovicsot, az angol Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosát Oleg
Deripaszka váltotta fel a leggazdagabb kelet-közép-európai minőségében.
Deripaszka több vállalkozás tulajdonosa, elsősorban az Orosz Alumínium (Ruszal)
tulajdonosaként vált közismertté. A leggazdagabbnak számító ukrán 18,7 milliárd
dollárral a lista negyedik helyén álló Rinat Ahmetov. Veres: ellentmondásos volt a tavalyi évRendkívül ellentmondásosnak nevezte a tavalyi évet a pénzügyminiszter a
2006. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat parlamenti
expozéjában. Amíg a reálgazdaság jól teljesített, az államháztartás hiánya
lényegesen magasabb lett a vártnál, és csakúgy, mint 1990 óta minden választási
évben, megközelítette a GDP 10 százalékát – emlékeztetett Veres János. A Valutaalap elhúzódó válságra számít A Valutaalap szerint szigorítani kell a hitelezési gyakorlatot. A
Valutaalap úgy véli, az USA-ban kialakult ingatlanpiaci hitelválság elhúzódhat,
amely befolyásolhatja, sőt vissza is foghatja az USA, de rajta keresztül az
egész világ gazdasági növekedését. A kedvezőtlen hatások akár a felzárkózó
piacokat is elérhetik. Mindezek miatt az egyes államoknak változtatniuk kell a
pénzpiacok szabályozó-felügyelő rendszerein, felhasználva a mostani
tanulságokat. Az IMF elemzői szerencsésnek tartják, hogy a világgazdaságot
szilárd növekedési szakaszban érte a hitelválság, és a nagy pénzintézetek
megfelelő mennyiségű tőkével rendelkeznek a hitelveszteségek rendezésére.